szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egy fatális véletlen folytán egymás mellé kapott helyett két, egymásra szinte tökéletesen hasonlító férfi egy repülőjáraton. A férfiak most találkoztak életükben először, és semmilyen rokonsági szál nincs köztük.

Tökéletes hasonmása mellé ültettek teljesen véletlenül egy brit férfit egy repülőjáraton – írja a The Telegpraph. A nagydarab, vörös szakállas mosolygós férfi azonnal közös szelfit készített a rá ikertestvérként hasonlító idegennel, akivel soha előtte még nem találkozott, majd kirakta a Twitterre.

A fotó megmozgatta a mikroblog-közösséget, azóta egyre-másra posztolják emberek a két vörös szakállas férfihoz hasonlító emberek képeit.

A tudósok szerint a hasonmások létezése statisztikailag lehetséges, de az is biztos, hogy az embereknek annyira nem megy jól az arcok felismerése és hajlamosak vagyunk hasonlónak látni embereket, akikről mások azt mondják, hogy úgy néznek ki, mint két tojás.

Forrong a bírói kar, úgyhogy az igazságügyi miniszter inkább tartott egy sajtó nélküli sajtótájékoztatót

Forrong a bírói kar, úgyhogy az igazságügyi miniszter inkább tartott egy sajtó nélküli sajtótájékoztatót

Új kamerákat vetnek be Németországban, ami automatikusan bírságol a vezetés közbeni mobilozásért

Új kamerákat vetnek be Németországban, ami automatikusan bírságol a vezetés közbeni mobilozásért

Trump egy barátja is bekerült a Meta igazgatótanácsába

Trump egy barátja is bekerült a Meta igazgatótanácsába

Egyre többen tesznek félre, de még mindig kevesen merik azt befektetni

Egyre többen tesznek félre, de még mindig kevesen merik azt befektetni