szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az ENSZ békekövetévé nevezte ki Leonardo DiCapriót a világszervezet főtitkára, Ban Ki Mun. A hollywoodi filmsztár a klímaváltozás tudatosítását célzó világméretű akciókban nyújt segítséget.

Az amerikai filmcsillag "nemcsak a világ egyik vezető színésze, hanem régóta elkötelezett környezetvédő" – hangsúlyozta keddi sajtótájékoztatóján az ENSZ-főtitkára.

Leonardo DiCaprio 1998-ban alapítványt hozott létre, hogy megismertesse az emberekkel a vadállatok utolsó érintetlen élőhelyeit, elősegítse harmonikus kapcsolat kialakítását a természet és az emberiség között.

Ban Ki Mun bejelentette, hogy DiCaprio jövő kedden felszólal a világszervezet klímavédelmi csúcstalálkozóján, amelyre a világ 120 országának vezetőit várják New Yorkba. Részt vesz azon nagy menetelésen is, amelyet vasárnap rendeznek az éghajlatért az amerikai metropoliszban.

Korábban már az ENSZ békekövetévé nevezték ki Stevie Wondert, Michael Douglast, George Clooneyt, Paulo Coelhót és Daniel Barenboimot is.

Így bolygatta fel Svédországot a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter banánfóbiája

Így bolygatta fel Svédországot a nemek közötti egyenlőségért felelős miniszter banánfóbiája

Szijjártó Péter szerint azok az európai vezetők, akik hétfőn összegyűlnek Párizsban, meg akarják akadályozni az ukrán békét

Szijjártó Péter szerint azok az európai vezetők, akik hétfőn összegyűlnek Párizsban, meg akarják akadályozni az ukrán békét

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

A Fed nem változtatott az irányadó dollárkamaton

Nagy Feró: Nekem már nem kell gondolkodni semmin, a miniszterelnök megmondja, hogy merre kell menni

Nagy Feró: Nekem már nem kell gondolkodni semmin, a miniszterelnök megmondja, hogy merre kell menni