szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Őskori temetkezési helyet fedeztek fel cseh kutatók Szudán középső részén, a Sabaloka-szoros térségében. A leletek fontos adalékok lehetnek azokhoz az információkhoz, amelyek eddig összegyűltek az emberi civilizáció kezdetéről a Nílus vidékén és Afrika más részeiben.

A történelem előtti temetkezési hely az egyik legnagyobb Afrikában, és körülbelül négyszáz tetem maradványai lehetnek ott.

A fővárostól, Kartúmtól nyolcvan kilométerrel északra található hely korát 8-10 ezer évesre becsülik. A cseh régészek tevékenységének megkezdése előtt nem kutattak a körzetben, az ásatások ezért betekintést nyújthatnak a vadászó-halászó, illetve gyűjtögető életmódot folytató kőkorszaki emberek életébe is. Eddig körülbelül harminc csontvázat emeltek ki a földből, és vizsgálatuktól azt remélik, hogy képet alkothatnak az ott élt afrikaiak egészségi állapotáról, létkörülményeiről – mondta Lenka Sukova, a prágai Károly Egyetem munkatársa.

A temetkezési hely térségében, egy ma már nem létező tó partján települések nyomait is felfedezték a cseh kutatók, amelyekből következtetéseket vonhatnak le az állattenyésztés kialakulását közvetlenül megelőző időszakról.

A prágai egyetem közleménye szerint a további feltárásokat veszélyezteti, hogy gátat akarnak építeni a Nílus közelben lévő zuhatagánál.

Ilyen gyorsan és erősen talán még sose utasították vissza Gyurcsányt, mint tette most Magyar Péter

Ilyen gyorsan és erősen talán még sose utasították vissza Gyurcsányt, mint tette most Magyar Péter

Zugló polgármestere felajánlotta, hogy kitakarít Rákosrendezőn, ha már Lázárék képtelenek rá

Zugló polgármestere felajánlotta, hogy kitakarít Rákosrendezőn, ha már Lázárék képtelenek rá

A magyar pavilon miskakancsója a kanyarban sincs a dilis japán kabalákhoz képest

A magyar pavilon miskakancsója a kanyarban sincs a dilis japán kabalákhoz képest

Ötvenkét évvel az eltűnése után találtak meg egy brit nőt

Ötvenkét évvel az eltűnése után találtak meg egy brit nőt