szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több százezres hömpölygő tömeg várja Rio de Janeiro utcáin a szombaton kezdődő karnevált.

Idén hatmillió nézőt várnak a világ leghíresebb és legpazarabb karneváljára, amely 665 millió dolláros üzletet jelent Brazília második legnagyobb városának, elsőszámú turisztikai célpontjának.

Az idei karnevál céljai között szerepel a világ legnagyobb háztömbpartijának megszervezése: a tavalyi Bola Preta körülbelül kétmillió embert vonzott a történelmi városközpontba, és a szervezők reményei szerint idén sikerül rekorddöntő részvételi arányt produkálni.

A szerdáig tartó karnevál alatt a rendőrökön kívül a tavalyinál kétszer több, összesen 7700 közterület-felügyelő próbálja fenntartani a rendet, fellépve nemcsak az engedély nélküli utcai árusok és a szabálytalanul parkolók, hanem a tilosban vizelők ellen is. A karnevál egyik legkellemetlenebb kísérőjelenségének orvoslása érdekében idén 17 200 mobilvécé várja a parádéra érkezőket.

Az egyre grandiózusabb méreteket öltő háztömbpartik és a városba beáramló turistaáradat miatt azonban a helyiek egy része inkább elmenekül a városból, vagy gondosan bezárkózik otthonába a karnevál idejére.

Decemberben is szenvedett a magyar építőipar

Decemberben is szenvedett a magyar építőipar

A két vaginával született nő válaszolt a leggyakoribb kérdésekre, amiket kapni szokott

A két vaginával született nő válaszolt a leggyakoribb kérdésekre, amiket kapni szokott

Trump visszavonja 300 ezer venezuelai védett státuszát az Egyesült Államokban, így illegális bevándorlókká válnak

Trump visszavonja 300 ezer venezuelai védett státuszát az Egyesült Államokban, így illegális bevándorlókká válnak

Hideg volt, esett a hó, a MÁV-nál késésekre figyelmeztetnek

Hideg volt, esett a hó, a MÁV-nál késésekre figyelmeztetnek