szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Ikrei születtek Anna Paquin filmszínésznőnek és férjének, Stephen Moyer filmszínésznek.

A sztárpár szóvivője kedden közleményben számolt be róla, hogy a gyerekek pár héttel ezelőtt jöttek világra, s az édesanya és az újszülöttek is jól vannak. A születésük helyét és nemüket azonban nem hozták nyilvánosságra.

Az ikrek a harminc esztendős Paquin első gyermekei. A 42 esztendős Moyernek korábbi kapcsolataiból két gyermeke született.

Az True Blood - Inni és élni hagyni című sorozatban együtt szereplő színészpár 2010-ben házasodott össze. A kanadai származású Paquin 1994-ben a Zongoralecke mellékszereplőjeként elnyerte az Oscar-díjat.

Átlátszó: A kormányhivatal jogsértő módon tart vissza iratokat a gödi akkugyárat érintő perben

Átlátszó: A kormányhivatal jogsértő módon tart vissza iratokat a gödi akkugyárat érintő perben

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

Egy ember meghalt, amikor egymásba hajtott két autó és egy BKK-busz Pécelen

Egy ember meghalt, amikor egymásba hajtott két autó és egy BKK-busz Pécelen

Az Európai Bizottság vámot akar kivetni a Temu és a Shein csomagjaira

Az Európai Bizottság vámot akar kivetni a Temu és a Shein csomagjaira