szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Egy honlapon keresztül lehet rózsát küldeni annak a 32 éves, az aktivisták által Ophelie-nek nevezett New York-i szobalánynak, aki megvádolta a Nemzetközi Valutaalap francia vezetőjét, hogy meg akarta erőszakolni.

Virágküldő internetes kampányt szervezett a Dominique Strauss-Kahn lemondott IMF-vezér által molesztált szobalány javára francia aktivisták maroknyi csapata.

AP

A www.une-rose-pour-ophelia.fr internetes honlapon keresztül lehet rózsát küldeni annak a 32 éves, az aktivisták által Ophelie-nek nevezett New York-i szobalánynak, aki megvádolta a Nemzetközi Valutaalap francia vezetőjét, hogy meg akarta erőszakolni.

A botrány a francia közgazdász-politikus székébe került a Valutaalapnál, francia feministák ugyanakkor felrótták a sajtónak és a közvéleménynek, hogy jobban aggasztja őket Strauss-Kahn sorsa, mint a szobalányé.

A Les Liberaux nevet viselő aktivisták virtuális virágküldő honlapján a "Kedves Ophelia, egy rózsaszál, hogy megbocsássa nekünk, hogy nem gondoltunk eleget magára" mottó olvasható. A weblap vasárnapi indulása óta több mint négyszáz szál virág gyűlt össze a védőőrizet alatt álló szobalány számára.

Novák Katalin szerint többet tanul a gyerek, ha a családjával járja a természetet, mint biológiaórán

Novák Katalin szerint többet tanul a gyerek, ha a családjával járja a természetet, mint biológiaórán

Kínába vezethet Donald Trump első útja elnökként

Kínába vezethet Donald Trump első útja elnökként

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

„A lányom halott, hol az igazságszolgáltatás?” – a Kossuth térre vonultak a tűzben elhunyt édesanyáért tüntetők

Kihirdették az Oscar-jelöléseket: Jancsó Dávidot A brutalista vágásáért jelölték

Kihirdették az Oscar-jelöléseket: Jancsó Dávidot A brutalista vágásáért jelölték