szerző:
life-style.hu
Tetszett a cikk?

Az észak-amerikai mozik összbevétele tavaly "csupán" 10,6 milliárd dollár (2100 milliárd forint) volt.

Az észak-amerikai mozik összbevétele tavaly "csupán" 10,6 milliárd dollár (2100 milliárd forint) volt. Az ázsiai és csendes-óceáni térségben ugyanakkor 21 százalékkal emelkedtek a jegybevételek, ami jelentős részben  a kínai mozilátogatóknak köszönhető - közölte az Amerikai Mozgófilm Szövetség (MPAA).    

AP/ Gemunu Amarasinghe

A kedvező pénzügyi eredmények ellenére a szakembereket aggasztja, hogy Észak-Amerikában 2010-ben 5 százalékkal kevesebb jegyet adtak el, így csupán 1,34 milliárd belépő fogyott. A dolog iróniája - jegyezte meg az MPAA közleménye -, hogy a mozilátogatók száma az előző évhez képest kissé emelkedett, ám ők kevesebb filmre ültek be.
   
Az észak-amerikai boxoffice-bevételeket az is kozmetikázta, hogy az átlagos jegyár a 2009-es 7,5 dollárról (1480 forint) 2010-ben 7,89 dollárra (1560 forint) emelkedett, így a mozik látogatottságának visszaesése nem volt olyan szembeszökő.

Átrepült a körforgalmon egy Skoda Százhalombattán, nem tudták megmenteni a sofőrt

Átrepült a körforgalmon egy Skoda Százhalombattán, nem tudták megmenteni a sofőrt

Az Államkincstár újfajta eszközzel is készül a PMÁP-rohamra

Az Államkincstár újfajta eszközzel is készül a PMÁP-rohamra

Nagy Márton: Nőtt az államadósság, változások jönnek az adózásban

Nagy Márton: Nőtt az államadósság, változások jönnek az adózásban

Hadházy: Rogán nem a Don, csak a Consigliere

Hadházy: Rogán nem a Don, csak a Consigliere