szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Életét vesztette a kórházba szállítást követően az a néző, akit egy Ózd közelében rendezett raliversenyen gázoltak el szombaton - közölte a rendőrség.

A gázoló versenyző az egyik kanyarban autójával kisodródott az útvonalról és így ütötte el a közelben álló nézőt. A 39 éves putnoki férfi nem a nézők számára elkerített részen tartózkodott, hanem a pályán fotózta az amatőr versenyzőket. A férfi életét az orvosok már nem tudták megmenteni - közölte Egyedné Novodonszki Éva, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. Hozzátette: a rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit.

hvg.hu Autó

Bemutatták az első magyar dízel raliautót

Bemutatkozott az első olyan magyar raliautó, amelynek motorterében dízel erőforrás található. A hivatalos Opel versenyszínekben pompázó Astra GTC volánja mögött az eddig is Opellel versenyző Bessenyey Zoltán ül majd, új navigátortársa pedig Papp György.

HavariaPress Itthon

Tiltakoznak a Budapest-Dakar rali ellen

Huszonegy környezetvédelmi szervezet tiltakozik a Budapest-Dakar rali tervezett megrendezése ellen - jelenti a HavariaPress. A tiltakozó szervezetek szerint Magyarország imázsa többet érdemel annál, hogy környezetromboló, erőszakos "szórakozáshoz" adja a nevét.

300 ezres bírságot, revíziót kaphat a nyakába az a vállalkozó, aki nem vesz részt a NAV-os adategyeztetésen

300 ezres bírságot, revíziót kaphat a nyakába az a vállalkozó, aki nem vesz részt a NAV-os adategyeztetésen

Navracsics: Trump sikerét vagy idegesítő voltát az magyarázza, hogy kiszámíthatatlan

Navracsics: Trump sikerét vagy idegesítő voltát az magyarázza, hogy kiszámíthatatlan

Nagyot néztek a diákok, amikor Ed Sheeran jelent meg egy suli színpadán

Nagyot néztek a diákok, amikor Ed Sheeran jelent meg egy suli színpadán

Forrong a bírói kar, úgyhogy az igazságügyi miniszter inkább tartott egy sajtó nélküli sajtótájékoztatót

Forrong a bírói kar, úgyhogy az igazságügyi miniszter inkább tartott egy sajtó nélküli sajtótájékoztatót