„Öntudatos, kompetens csecsemő.” Talán elsőre furcsán hangzanak ezek a szavak egy kisbabára vonatkoztatva. Ha azonban megnézünk egy pár hónapos csecsemőt, akkor észre fogjuk venni az erre utaló apró jeleket a nyugalmán, a testtartásán is.

Az öthónapos Miki például határozottan ragadja meg a feléje nyújtott textilharangocskát. Ahogyan forgatja, szájába veszi, öntudatos, tudja mit szeretne, és ha nem sikerül egy mozdulat elsőre, gyakorolja, próbálgatja – és mindezt elmerült figyelemmel. Ki-kinéz az anyjára, nem kér semmit, inkább csak megbizonyosodik arról, hogy ott van. Néhány perc múlva leesik a kis tárgy, az öklét már ki tudja engedni, éppen ezt gyakorolja. Matat, keresi, hogy hol lehet a harang, anyjára néz, aki segít abban, amit még nem tud megtenni.

Az együttműködés tökéletes, Miki keze most üres, a karja gyorsan jár, anyja észleli, hogy mire van szüksége. Ismét odanyújtja neki, a fiúcska széles mosollyal nyugtázza, a harangocska ismét a kezében van – és kezdődik elölről a mozgás. Hetek óta gyakorolja a finomodó mozdulatokat. Néha dühös, amikor nem sikerül több percen át megfognia a választott tárgyat, ilyenkor erőlködik, tehetetlen egy darabig, majd gondol egyet, ismét nyúl utána, és gyakorol tovább.

„Nem vagyok cuki”

Közben érkezik egy látogató, rég látott barátnő. A vidám „jaj de cuki” fajta mondatokra Miki oda sem néz. Anyukája nem szól, hagyja a kicsit saját folyamatában. A legközelebbi alkalommal, amikor ismét elengedi a játékát, Miki észreveszi a jelenlévő nőt, fixálja a tekintetével.

Bennem korai élményem emléke jelenik meg erre a jelenetre, amikor hasonló helyzetben sértetten gondoltam: „nem vagyok cuki, menj innen”. Persze ez már feldolgozott élmény bennem, nyilván a szavak még nem voltak meg akkor, csak az érzés: „lenéz engem”. A sértettség annak szólt, hogy nem embernek lát, hanem szórakoztató tárgynak, akivel bármit lehet csinálni. Megtörténhetne vajon ez Mikivel is? Engem az a néni felkapott, és anyám elmesélése szerint keservesen sírtam. Ez azonban nem volt elég, ölelgetett, puszilgatott, hogy megnyugodjak. Gondolhatják... Végül anyám kimentett a karmai közül.

Mikivel szerencsére nem ez történt. A hölgy kérdőn néz az anyára, aki azt javasolja, várjon, figyeljen. Miki nézi egy darabig, majd ismét visszatér a játékhoz. Lassan alakul ki köztük a tiszteletteljes kapcsolat – hm, ez is milyen furcsa lehet annak, aki még nem gondolta ezt végig –, amelynek állomásai néha előre-, máskor visszalépések. Kifejezetten arról van szó, hogy Miki explorál – a szakkifejezés azt takarja, hogy ismerkedik a helyzettel, felfedezi a másik embert, és emésztgeti a tapasztalatokat. Fokozatosan jut el addig, hogy majd egyszer rámosolyog, és örömmel üdvözli a közvetlen testi kapcsolat felvételét. Esetleg most ehhez egyáltalán nincs kedve, fáradt, túl sok inger érte már így is az ébredése óta. Pihenés után nyitottabb lesz a kapcsolódásra is.

Érdekli, hogyan alakul ki az önbizalom? Olvassa tovább Orosz Katalin pszichológus cikkét a legújabb HVG Extra Pszichológia magazinban, melyben az egészséges önértékeléssel foglalkozunk. Keresse az újságosoknál vagy rendelje meg!

Ha most fizet elő a HVG Extra Pszichológia magazinra, 20% kedvezményt kap vagy 35%-os könyvkupont, vagy ajándékba kapja a Buddhizmus anyáknak című könyvet.