Paul T. Williams, a sportegészségügy szenvedélyes kutatója megvizsgálta, hogy a rendszeres futás hogyan befolyásolja - hosszú távon is - a jó közérzetet, az életkilátásokat, csökkenti-e a szívbetegségek és a rosszindulatú daganatok előfordulását.
   
1991-ben megszervezte azt a tudományos tanulmányt, amelynek elnevezése National Runner's Health Study lett. A munkát két évtizedre tervezték, és eddig 120 ezer sportoló csatlakozott a mozgalomhoz. Williams most 45 ezer nő és 62 ezer férfi vizsgálatáról számolt be. 
 
A vizsgálatban részt vevő nők 4,4 százaléka indult el évente egy-két maratoni versenyen (ennél gyakrabban 1,5 százalékuk). A férfiak közül csaknem 9 százalék futott minden évben egy-két alkalommal, 3,8 százalékuk ennél is gyakrabban vágott neki a távnak.
   
Azoknak, akik a megfigyelési időn belül évente több mint kétszer futottak, 41 százalékkal kisebb valószínűséggel volt magas vérnyomásuk, 32 százalékkal kevesebbszer találtak laboratóriumi leletükben emelkedett vérkoleszterin-szintet, és 87 százalékkal kevesebb volt közöttük a cukorbeteg, mint a hasonló korú, de ilyen keményen nem sportoló emberek között.
   
Egyébként azok a férfiak, akik csak 2-5 évenként álltak rajthoz, ugyancsak mérhetően jobb egészségügyi leletekkel éltek, mint a maratoni futással egyáltalán nem foglalkozók. A kutató még azt is megnézte, hogy a jobb leletek függenek-e attól, hány kilométert teljesített a vizsgált személy évente, de ezzel, vagyis a tréningek közben teljesített távval a vérnyomás vagy a vérzsírok értéke nem volt kapcsolatban.
   
Az ilyen rendszeres, nagy teljesítményt jelentő sportolás a vizsgálat tanúsága szerint még azoknál is kedvező hatásúnak bizonyult, akik rendszeres futottak, de versenyeken nem vettek részt. A program vezetője elképzelhetőnek tartja azt is, hogy a hosszútávfutók genetikai felépítése más, mint azoké, akik ilyen jellegű testedzéssel nem foglalkoznak.