Családtagjaink betegsége többnyire váratlan eseményként következik be. Megeshet, hogy a kórházban az orvos készíti fel a hozzátartozókat arra, hogy a beteg olyan tartós ápolásra szorul, amelynek egy szakasza otthon is folytatható. A beteg rutinszerű kezelését a lakásba napi rendszerességgel érkező egészségügyi szakápoló is el tudja végezni. A megszokott környezetben jobb a beteg közérzete, s a háziak segítségére is nyilván számíthat. Az otthonápolással az egészségügyi rendszer pénzt takarít meg, amivel a feltétlenül kórházi ápolásra szorulók jobb ellátását segítheti.

Ez olyan gondozási forma, amely a beteg vagy idős ember önálló életvitelének fenntartását az otthonában biztosítja. Talán nem is szorul magyarázatra, hogy az otthonápolás miközben megkíméli a beteget a fárasztó utazástól és költségektől, csökkenti a kórházak terhelését, zsúfoltságát. Tény, hogy olcsóbb az államnak, mert a fűtés, világítás, élelmezés, a terápia költségei kisebbek, s a kórházak gyógyító személyzete valóban azokkal foglalkozhat, akiknek az állapota feltétlen kórházi ellátást kíván. Az ágykihasználás jobb, és a költségcsökkentés az ellátás minőségének javulását is elősegíti.

Az othoni szakápolás tehát a kórházi ápolást kiváltó, vagy kórházi ápolást lerövidítő szakellátási forma, amely a beteg otthonában teszi lehetővé, hogy szakképzett ápoló segítse elő a gyógyulást. Az otthoni szakápolás rendszerszerű működését az Országos Egészségbiztosítási Pénztár 1996-tól finanszírozza, a kezelőorvos elrendelése alapján. A főállású szakápolók egy nap legfeljebb öt, szakirányú terápiás szolgáltatás esetén négy vizitet teljesíthetnek, a részmunkaidőben foglalkoztatottak időarányosan kevesebbet. A szakápolást diplomás ápolók, szakápolók, a speciális terápiás tevékenységet gyógytornászok, logopédusok végzik. Napjainkban már országos méretekben széleskörűvé vált e szolgáltatás, az ellátott betegek száma a múlt évben meghaladta a 62 ezer főt, és több mint 1,1 millió vizitről szólnak a jelentések.

Az egészségügyi tárcánál most arra törekednek, hogy az egészségügyi ellátórendszer keretei között a szorosan kapcsolódó területek munkáját jobban összehangolják. Elsősorban olyan otthonápolási rendszer fejlesztését tekintik indokoltnak, amely sokoldalú szakápolásra képes, beletartozik ebbe a hospice ellátás is: a betegségből és az idős korból adódó ápolási szükségletek, ellátási igények együttes kielégítése.

A három éve elkezdett komplex hospice ellátás eredményeképpen hét megyében az otthoni és intézeti ellátást megszervezték, Budapesten és eddig öt megyében az otthoni hospice ellátásra van lehetőség, ellenőrzött és szervezett formában. Az otthonápolási szolgálatokkal a háziorvosok tartják a kapcsolatot. A szolgálati segítség a rendelet értelmében minimum fél, maximum három óra lehet, de ezt nem a család igénye szabja meg, hanem az ellátandó feladat. Például probléma lehet egy krónikus lábszárfekély, amivel a beteg nem tud eljárni a kötözésre. Ezt eredményesen kezelik az ápolók, és 30-40 perc elég is a tevékenység elvégzésére. Más betegeknél, például akik infúzióra szorulnak, ennyi idő kevés lenne a napi gyógykezelésre, náluk másfél-két órát is igénybe vehet a szolgáltatás.