szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A sportot felügyelő önkormányzati miniszter azt javasolja, hogy az olimpiai bajnoki címet szerzett férfi vízilabda-válogatott tagjainak pénzjutalmát az egyéni győzteseknek járó 20 millió forintra egészítse ki a kormány.

A tárca vezetője ezt a Magyar Televízióban mondta, hozzátéve, hogy a jutalomösszeg megemelésére már a szerdai kormányülésen javaslatot tesz, s reméli, előterjesztése támogatásra talál. Erre már csak azért is van esély, mert az előzetesen vártnál szerényebben szerepeltek Pekingben a magyarok, így a díjazásra elkülönített keret nem merült ki.

Az olimpiára vonatkozó premizálási tábla alapján a Kemény Dénes vezette együttes tagjainak 12 millió forint jár fejenként, amelyet ily módon 8 millióval növelne meg a miniszter, aki jelezte, hogy indítványa a szövetségi kapitányra is vonatkozik.

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

Egy eltévedt kalapács miatt életét vesztette egy iskolai atlétikai verseny nézője Coloradóban

Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa

Musk „hazudik, mint a vízfolyás” az AfD-interjú miatt - állítja az EU korábbi tech-biztosa

Katalin és Vilmos is elmentek a londoni holokauszt-megemlékezésre

Katalin és Vilmos is elmentek a londoni holokauszt-megemlékezésre

Kubatov Gábor: Magyar Péter egy gátlástalan hülye gyerek

Kubatov Gábor: Magyar Péter egy gátlástalan hülye gyerek