szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

„Ha sorozatlövő fegyver kell, menj el Kálra, keresd a Sutát” - egy barátja tanúskodik a harmadrendű vádlottról.

"P. Zsolt normálisan viselkedett a romákkal szemben, ahogy ez a „társaságban” szokásos: „nem kedvelte őket” – vallotta a bíróság előtt Kígyó, azaz T. Sándor, a harmadrendű P. Zsolt barátja. Kígyó szerint P. „kifejezetten nem szerette a cigányokat”, mint „minden normális ember”. T. Sándor becenevére nem tud magyarázatot adni, „gyermekkorom óta van”, a kézfejére tetovált szöveget egy pillanat alatt felmondja a tanúk padjára hasaló harmincnégy éves férfi: „Hiszek egy Istenben/Hiszek egy hazában/Hiszek egy isteni örök igazságban/Hiszek Nagy-Magyarország feltámadásában/ Ámen.”"

Kígyó P. Zsolt barátja, a többieket állítása szerint nem ismeri. P.-vel le is jattolt, mielőtt a tanúk padjához lépett volna. P. szerinte nyugodt, konfliktuskerülő ember, nem tudja elképzelni, nem is feltételezi, hogy a vádiratban szereplő bűncselekményeket elkövette volna. Miszori László bíró a tanúnak szóló figyelmeztetés mellett többször megismételte, hogy bizonyos kérdésekre nem köteles válaszolni, ha azzal magát vádolná meg - olvasható. A teljes beszámolót megtalálja a Cigányvadászat-per blogon.

hvg.hu Napi merítés

K. Árpád: "ezt majd négyszemközt megbeszéljük!"

A romák elleni sorozatgyilkosság április 6-i tárgyalási napjának végén a továbbra is tagadásban lévő elsőrendű vádlott, K. Árpád elvesztette önuralmát, és a negyedrendű vádlott rá nézve terhelő vallomását egy beteg ember hazudozásának minősítve, és odaszólt Cs. Istvánnak: ”Ezt majd négyszemközt megbeszéljük” - olvasható a Cigányvadászat-per blogon.

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

Változtat az Apple az álhíreket mutató rendszerén, de nem úgy, mint elsőre gondolná

50 milliárd euróval száll be az MI-versenybe az Alibaba

50 milliárd euróval száll be az MI-versenybe az Alibaba

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Egyértelmű üzenet az Orbán-rezsimnek – így ír a világsajtó Rogán Antal szankcionálásáról

Kijöttek a részletek arról, hogyan juthatnak majd otthonfelújítási támogatáshoz a nyugdíjasok 

Kijöttek a részletek arról, hogyan juthatnak majd otthonfelújítási támogatáshoz a nyugdíjasok