szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Serbia Insajd blog szerint a két ország kapcsolatai az utóbbi időben jó irányba haladtak ugyan, ám az elmúlt hetek eseményei sztornózhatják a sokéves munkát.

A szerbek Tadics elnök révén már bocsánatot kértek mindenért, Ivo Sanader pedig tavaly márciusban Belgrádba látogatott. Úgy tűnt, a két egykori ősellenség meg tud egyezni - olvasható a Serbia Insajd blogon. Aztán valami elromlott. Bár korábban még az is felmerült, hogy a két ország kölcsönösen eláll az egymás ellen indított eljárásoktól, 2009 végén Szerbia is megtette, amit megkövetelt a haza és annak becsülete: a Nemzetközi Bíróságon perelték be Horvátországot a szerb civil lakosság ellen elkövetett háborús bűnökért - írja a blogger. A szerbek azonban nem csak a délszláv háborúban elszenvedett sérelmekért akarnak elégtételt venni - olvasható a Serbia Insajd blogon. Ha kíváncsi a cikk folytatására, kattintson!
Bekeményít a Google: határozott nemet mond az európai tényellenőrzésre

Bekeményít a Google: határozott nemet mond az európai tényellenőrzésre

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Duma Aktuál: KAP versben mondja el a lekapcsolt józsefvárosi DK-s krimibe illő történetét

Egyszer már elszökött volt férje elől az V. kerületi gyilkosság áldozata, de vissza kellett jönnie Magyarországra

Egyszer már elszökött volt férje elől az V. kerületi gyilkosság áldozata, de vissza kellett jönnie Magyarországra

Budapestre jön a világhírű komikus, aki nekiment a tamponadónak is

Budapestre jön a világhírű komikus, aki nekiment a tamponadónak is