A Tibi atya és a humbákföldi legenda című kötet bemutatója természetesen a brand hivatalos kocsmájában, a Blaha Lujza téri Humbák Művekben zajlott, ahol az alaphangot már a falakat beborító “Bebassic Park”, “Kellő mennyiségű fröccs után a kocsma akadálypályává változik!”, illetve a hányós piktogram alá írt “Számunkra is fontos a belső, de azért mindent ne adj ki magadból” feliratok megadták.

A trashplébános felemelkedéséről hosszabban itt írtunk, és a lendület azóta sem látszik megtörni. A Facebookon a lájkok száma már bőven túl az egymillión, az oldalon a virális poénbombákat fegyelmezetten kísérik a saját könyvek, pólók reklámjai, a kocsmában mindenkinek egyértelmű, hogy a helyzethez illő egyetlen adekvát italválasztás az atya sajátmárkás borából készült fröccs.

Facebook / Tibi atya

A Tibi atya és a humbákföldi legenda már a franchise második könyve, ami a részeges papnak otthont adó fikcionális településen, Humbákfalván játszódik. Míg a Facebook-oldalon már legalább annyi a senkit sem sértő életbölcsesség, mint a klasszikus hányós-beb*szós bon mot, ezek a könyvek tényleg kompromisszummentesen adják át a legtöbbek fejében az atyához kötött életérzést.

Az új mű egy Kaland-Játék-Kockázat jellegű interaktív, lapozgatós kalandregény, ahol mi irányíthatjuk a főhőst célja, Tibi atya soha ki nem fogyó fröccsöspohara felé lepukkant kocsmák, szétrohadt kórházak, gyanús boltok és sok agresszív, leépült, zombiszerű figura között, akiket például pornóújsággal vagy herbállal lehet lekenyerezni.

Ahogy a könyv fogalmaz egyikükkel kapcsolatban, “valaha emberként pottyant ő is a szociáldarwinista fogaskerekek közé, hogy aztán felőröljék, és az utcára szarják, mint egy félig megemésztett kukoricaszemet”.

Olyan karakterekkel találkozhatunk, mint a citromos sör hatására szétbomló Mágus nevű hajléktalan vagy a roswelli ufó maradványait MÉH-telepen leadó Kalányos Rájengoszling, de megpróbáltatásainkban egy prostituált nemi szervünkben ragadt foga vagy a viagrával összecserélt ecstasy is szerepet kaphat.

Facebook / Tibi atya

A könyvet persze nem a történet izgalmai teszik említésre méltóvá, inkább az, hogy olvasása közben rendesen végiggondolhatjuk, miért nem jó az, amit Tibi atya csinál. Először is, a “trash”-nek tekintett dolgok iránti “ironikus” “rajongás” paradigmája az utóbbi években elképesztő mértékben elhasználódott, kényszeredetté vált. Amikor a könyvbemutatón az egyik szerző a jelenlevők között egy Fásy Ádám CD-t sorsolt ki - amelyet ő “audiális holokausztnak” nevezett - én arra gondoltam, kb. tíz éve lehetett, hogy önmagában viccesnek tartottam azt, hogy Fásy Ádám - igaz, például Ogli G munkásságához azóta is egészen bensőséges személyes viszony fűz. Mondjuk, nem túl elegáns, hogy a Humbákfalva-univerzum vicceinek célpontjai általában nem a szerzők vagy a célközönség világában találhatók, hanem náluk szerencsétlenebb, sztereotip módon ábrázolt társadalmi csoportokban, de menjünk ennél is közelebbre.

A konkrétabb probléma, hogy a felkínált életérzés, azonosulási/viszonyulási pontok hazugak. Az utóbbi idők Tibi atya-kommunikációjában érdekes fejlemény volt, hogy elkezdtek bizonyos dolgokkal kapcsolatban “állást foglalni”: beszóltak Orbán Viktornak a népszavazás kapcsán, Schobert Norbit sarlatánsággal vádolták, Oravecz Nórával pedig hosszas háborúba kezdtek, amiből a lájkolók száma alapján ők kerültek ki győztesen.

Utóbbi a könyvet bemutató sajtótájékoztatón is fontos szerepet kapott: a szerzők végig arra hivatkoztak, hogy miközben sokan őket nevezik károsnak pl. az alkoholizmus reklámozása miatt, ők csak a valóságot tárják fel, az Oravecz-félék “Tinder-randikra való” giccses hazugságai sokkal nagyobb kárt okoznak a néplélekben. (Már ez is mellément amúgy, a Tinder paradigmaváltó jellegét éppen az is adta,  hogy megtisztította a társkeresés intézményét az addig hozzákapcsolt vörös rózsás-falvédős giccstől.)

A könyvben leírt kaland úgy kezdődik, hogy főhősünk megelégeli, hogy a péceli csavargyárból nap mint nap részegen hazaérő apja éppen a muskátlis ládába hugyozik, becsapja maga után az ajtót és elindul a mitikus Humbákfalva felé, hogy leigya Tibi atyát, megszerezve ezzel mágikus fröccsöspoharát, persze útközben a városba menet az első útja is egy kocsmába vezet.

Az, hogy a mémeken nevető, jórészt középosztálybeli célközönség ebben találja meg a valójában kedélyes eszképizmust, illetve azt hiszi, attól, hogy míg várják a vizsgaidőszak utáni nagy berúgást, az ő életük is ilyen lesz, vagy legalábbis önironikusan, egyben romantikusan vicces lenne ehhez hasonlítaniuk, nem sokkal “valódibb” annál, mint amivel a főellenség Oravecz karriert csinált. A negédes álsuttyóság és nyomorpornó még nem jobb menekülési útvonal, mint a negédes életbölcsességek.

Facebook / Tibi atya

Bevallom, a fő motivációm a könyv végigolvasásában az volt, hogy a körítésben belengetett “érzékenyebben/végiggondoltabban társadalomkritikus” Tibi atya-kép megjelenik-e a történetben is. A tippem az volt, hogy a végén jönni fog valami ilyesmi, az addigi dagonyázást feloldó katartikus csavar formájában.

Nem szeretnék spoilerezni, de nem akadtam nyomára ilyesminek: az egyetlen kikacsintás a fentebb tárgyalt kérdésekre az volt, amikor a főhős a belvárosba érve a Humbák Művekbe is betér, ahol megállapítja, hogy ezek az árak nem neki valók, így csak a megalázó cápázás marad.

A sajtóanyag szerint a könyvet a különböző oldalak kommentelői inspirálták, a “legsötétebb társadalmi beidegződéseken” vezet keresztül, kimozdítva minket komfortzónánkból: az egyik szerző szerint ahhoz hasonlítható, amikor gyerekkorában az apja egy teljes doboz cigit elszívatott vele, hogy a töménység hatására egy életre megundorodjon a cigarettától.

De mik a legsötétebb társadalmi beidegződések, a viccek alapját adó jelenségek, esetleg róluk való bizonyos beszédmódok (lásd kommentelők)? Hova vezet az általuk szegélyezett út? Mitől kell megundorodni? Mi a “cigi”, amelybe ezek után többször nem akarunk beleszívni? Mitől függ, hogy ki mibe szív bele?

Nos, mindez nem derül ki.