szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Több pert is indítottak ezen a héten a McDonald's gyorsétteremlánc ellen az alkalmazottak. A dolgozók szerint a cég különböző indokokra hivatkozva gyakorlatilag ellopta a fizetésüket. New York, Kalifornia és Michigan államokban indítottak összesen hét pert ezen a héten a McDonald's ellen.

A jogi elégtételt követelő alkalmazottak szerint a McDonald's nem fizetett nekik a túlóráért, munka közben nem kaptak ebédszünetet és saját pénzükből kellett fizetniük munkaruhájuk tisztíttatását.

A McDonald's dolgozói szerint állítólag olyan esetek is voltak, mikor behívták őket dolgozni, de csak várakozniuk volt szabad, ameddig nem volt elég vendég az étteremben, és a hivatalos munkaidejüket csak a várakozás után indították.

A McDonald's közleménye szerint kivizsgálják az egyes ügyeket, és megteszik a szükséges lépéseket. A közleményben hangsúlyozták, hogy a cégnek és az éttermeiket üzemeltető vállalkozóknak közös érdekük a dolgozókkal való tisztességes bánásmód illetve az alkalmazottak jóléte.

Magyar Péter azonnali radikális áfacsökkentést követel az összes egészséges élelmiszernél

Magyar Péter azonnali radikális áfacsökkentést követel az összes egészséges élelmiszernél

Nem fogadták el keresztnévként az Orbánviktort, de a Lackó átment a szűrőn

Nem fogadták el keresztnévként az Orbánviktort, de a Lackó átment a szűrőn

Elbukott a német parlament előtt a migrációs törvény, ami miatt Orbán azt hitte, egy klubba kerül Németországgal

Elbukott a német parlament előtt a migrációs törvény, ami miatt Orbán azt hitte, egy klubba kerül Németországgal

Jan-Werner Müller: Az oligarchák láthatóbbak, mint valaha. Ez sebezhetőbbé is teszi őket

Jan-Werner Müller: Az oligarchák láthatóbbak, mint valaha. Ez sebezhetőbbé is teszi őket