szerző:
MTI-OS
Tetszett a cikk?

Az Együtt-PM választási ígérete szerint a közmunkabéreket a minimálbérek szintjére emeli, bevezeti a többkulcsos adórendszert és visszaállítaná az adójóváírást.

Bár az állampolgári jogok korábbi biztosa, Szabó Máté egy jelentésében megállapította, hogy az egyenlő bánásmód elve alapján a közfoglalkoztatotti béreket föl kell zárkóztatni a minimálbérhez, a kormány jövőre tovább növeli a különbséget – írta Scheiring Gábor, az Együtt-PM szakpolitikusa hétfőn.

A közfoglalkoztatotti 8 órás minimálbér 2014-ben bruttó 77 300, nettóban 50 632 forint lesz. A 2,4 százalékos emelés elmarad a minimálbérváltozás arányától. Ezzel a kormány az állampolgári jogok korábbi biztosa, Szabó Máté ajánlásának az ellenkezőjét hajtja végre, aki az egyenlő bánásmód elve alapján a közfoglalkoztatotti bérek fölzárkóztatását javasolta a minimálbérhez – folytatta.

Az egyenlő bánásmód mellett a bérfelzárkóztatást indokolja az is, hogy mérséklődjön a közmunka valódi munkahelyeket kiszorító hatása, ne küldjenek el azért munkavállalókat, hogy éhbérért foglalkoztassanak helyettük közmunkásokat – mint ahogy az történt például az MTVA közmunkaprogramjában – írta Scheiring Gábor.

Az Együtt-PM a közmunkabéreket a minimálbérek szintjére emeli majd. A többkulcsos adórendszer bevezetésével, az adójóváírás visszaállításával azonnal 8-10 ezer forinttal nő majd a minimálbéresek nettó jövedelme – ígérte az országgyűlési képviselő.

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Elismerte az izraeli védelmi miniszter, hogy végig ő akadályozta a túszalku megkötését a Hamásszal

Elismerte az izraeli védelmi miniszter, hogy végig ő akadályozta a túszalku megkötését a Hamásszal

Kína tízszer akkora katonai központot épít, mint a Pentagon

Kína tízszer akkora katonai központot épít, mint a Pentagon

Felújították az első pályaudvari vécét, Lázár János fényképes bejegyzésben dicsekedett el vele

Felújították az első pályaudvari vécét, Lázár János fényképes bejegyzésben dicsekedett el vele