szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Mit tenne, ha egyik napról a másikra egyszer csak kikerülne a jelenlegi munkaköréből, és egy önhöz abszolút nem illő pozícióba kerülne? A jelenség nem általános, de igenis előfordulhat és elő is fordul. A Forbes írói összegyűjtöttek 10 tippet, hogyan kezelje az ilyen helyzeteket.

„A karrierem egy pontján, amikor épp egy kiskereskedelmi gyakornok programban voltam, kb. két hét elteltével áthelyeztek a HR-osztályra” – mondta Dr. Katherine Brooks a Wake Forest Egyetem személyes és szakmai előmeneteli osztályának ügyvezető igazgatója. „Megtarthattam a menedzsment gyakornok pozíciómat, és hat hónapig fizettek is, de a feladataim teljesen eltérőek voltak az előző gyakornoki feladatkörömhöz képest.”

„A gazdasági visszaesés ideje alatt ez a jelenség gyakoribb volt, mivel a vállalatok egy olyan válsággal szembesültek, amilyenre nem volt még példa a nagy gazdasági világválság óta” – tette hozzá Al Coleman Jr. „Az alkalmazottak nagyobb felelősség vállalására kényszerültek, hogy a vállalatok növekedésében és azok piaci részesedésének megtartásában nagyobb szerepet vállaljanak. A munkaerő csökkenése és a létszámleépítések tovább növelték az egyes dolgozókra jutó felelősség mértékét.”

További részletek, ötletek a Jobline oldalán.

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Élő műsorban tiltotta ki Deák Dánielt az ATV-ből a műsorvezető 

Amerikában játszott Bajnokok Ligája-meccsekről tárgyal az UEFA

Amerikában játszott Bajnokok Ligája-meccsekről tárgyal az UEFA

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Túszul ejtettek egy bankban egy fiatal nőt Németországban

Sosem látott gondban a Debrecenben építkező CATL akkugyártó

Sosem látott gondban a Debrecenben építkező CATL akkugyártó