szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A Belvárosban elindított, időseket segítő gondozóprogramot terjesztené országossá az idősügyi miniszteri biztos, aki komoly uniós pénzekben reménykedik a megvalósításhoz. A programban közfoglalkoztatottak segítenék az időseket, amennyiben szociális gondozói képzettséget szereznek.

MTI/ Kovács Tamás

A jövő év első felében országosan elérhető lehet az a szociális biztonságot erősítő program, amelyet 80 év felettieknek dolgoznak ki – nyilatkozta Jeneiné Rubovszky Csilla miniszteri biztos, az V. kerület alpolgármestere a Magyar Nemzetnek.

Rubovszky elmondta, hogy januárban szerzett szociálpolitikusi diplomát és vizsgafeladatként megírta egy szociális ellátórendszerrel egybekötött szolgáltatási csomag tervét. Az V. kerületben felkeresték a lakosság 9 százalékát kitevő 80 év felettieket, hogy segítséget ajánljanak, s a 2200 emberből négyszázan igényeltek is. A programhoz Kisvárda és Szombathely is csatlakozott.

Azt is mondta, hogy a programban közfoglalkoztatottak vesznek részt, 95 ezer forintos fizetésért, amely nyugdíjjogosultságot és egészségügyi biztosítást is magában foglal. De diákokat is bevonnának, akik ebben a projektben tehetnek eleget a köznevelési törvényben előírt 50 órás közösségi szolgálati kötelezettségüknek. A munkához szociális gondozói végzettségre van szükség, amelyet a program keretében is megszerezhetnek, de OKJ-s képzés megszerzésére is lehetőség van – mondta az alpolgármester. 

A lap hétfői számában megjelent interjú szerint a miniszteri biztos október közepéig készíti el a kormányelőterjesztést, és feltérképezi a pénzügyi hátteret. Mint mondta, magas uniós támogatásra számítanak, mivel kiemelt európai uniós célról van szó.

Szólt arról is, hogy ha a 475 ezer érintettnek csak tíz százaléka kér segítséget – ami egyebek mellett bevásárlásból, orvoshoz kísérésből áll –, akkor is több ezer közfoglalkoztatottat tudnak bevonni a programba.

Az OpenAI nem eladó – Elon Musknak üzent a vezérigazgató

Az OpenAI nem eladó – Elon Musknak üzent a vezérigazgató

Kutyát sétáltatni Ladával? Nagykátán ez se kihívás

Kutyát sétáltatni Ladával? Nagykátán ez se kihívás

Huszonkét évesen meghalt Frigyes luxemburgi herceg

Huszonkét évesen meghalt Frigyes luxemburgi herceg

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét

Kínai katonai vállalatnak minősítette Amerika a világ egyik legjelentősebb videójáték-cégét