szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Kétszáz, a háttérszolgáltatásban dolgozó embert érint a leépítés a négy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kórházat működtető Egészségügyi Holding Zrt.-nél (EH) - jelentette be Szócska Miklós, az egészségügyért felelős államtitkár csütörtökön Nyíregyházán, miután Czomba Sándor, foglalkoztatáspolitikai államtitkárral együtt egyeztetett a társaság vezetőivel a tervezett elbocsátásokról.

Az érintett dolgozókról igyekeznek gondoskodni, nyitott az átképzés lehetősége számukra, hogy amennyiben szeretnék, továbbra is az egészségügyben tevékenykedhessenek - mondta Szócska.

Czomba Sándor hozzátette, hogy a térségi munkaügyi szervezettel együtt mindent megtesznek azért, hogy minél kevesebben maradjanak munka nélkül az elbocsátottak közül, így segítik átképzésüket, vagy a másutt történő elhelyezkedésüket is.    

A holding vezetői augusztus végén még 541 dolgozó elbocsátását tervezték, és erről kezdtek egyeztetést az érdekképviseleti szervezetekkel.

 

Rendőrségi sajtótájékoztató: Kijelenthető, hogy a bombafenyegetés mögött nem áll valós veszély

Rendőrségi sajtótájékoztató: Kijelenthető, hogy a bombafenyegetés mögött nem áll valós veszély

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

„Alkotmányba foglalnám ennek a kínzóeszköznek a betiltását” – emlékszik még a tornaórák rémére, a szekrényugrásra?

200 megapixeles jóárasított mobil: teszten a legújabb Redmi és két kisebb társa

200 megapixeles jóárasított mobil: teszten a legújabb Redmi és két kisebb társa

Az OpenAI állítja: bizonyítékot talált arra, hogy a technológiájával is fejlesztették a DeepSeek MI-t

Az OpenAI állítja: bizonyítékot talált arra, hogy a technológiájával is fejlesztették a DeepSeek MI-t