szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elfogadta az Országgyűlés az új Munka törvénykönyvéről szóló javaslatot, amelynek rendelkezései 2012. július 1-jén lépnek hatályba.

A képviselők az MSZP kezdeményezésére név szerinti szavazással fogadták el a jelenlegi - 1992-ben hozott - törvényt felváltó jogszabályt, amelyre az ellenzéki frakciók nemet mondtak. Az alapszabadság húsz nap marad. A munkáltatóknak évente hét munkanap szabadságot legfeljebb két részletben a munkavállaló kérésének megfelelő időpontban kell kiadniuk.

Az új törvény alapján a védett kor továbbra is az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt évre vonatkozik, azonban a munkaadó felmondással a határozatlan időtartamú munkaviszonyt csak akkor szüntetheti meg, ha a munkavállaló lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, illetve olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi.

A mostani szabályozáshoz képest nő - kétszázról 250 órára emelkedik - a rendkívüli munkaidő éves korlátja, a kollektív szerződésben pedig legfeljebb háromszáz órát lehet kikötni.

Újdonság az is, hogy a kormány a munkavállalók egyes csoportjaira eltérő összegű minimálbért állapíthat meg, így annak meghatározásakor figyelembe kell venni az egyes nemzetgazdasági ágazatok és földrajzi területek munkaerő-piaci sajátosságait is.

hvg.hu Karrier

Munkaviszony megszüntetése: mire számíthatnak a gyerekesek jövőre?

A „rendes” jelzőjétől megfosztott felmondást vizsgálva a munkavállalókat az foglalkoztatja leginkább: hogyan módosultak az őket védő rendelkezések. Ésszerű és aggályos változások az új Munka törvénykönyve héten elfogadott szabályai kapcsán - a munkajogász szemével. Cikkünk első részében a gyerekszületéssel és örökbefogadással kapcsolatos változásokat elemezzük.

És akkor Rogán Antal is mehet ájurvédázni Indiába, ha már az amerikai nyaralást bukta

És akkor Rogán Antal is mehet ájurvédázni Indiába, ha már az amerikai nyaralást bukta

Jöhet végre az egész életre szóló influenzaoltás?

Jöhet végre az egész életre szóló influenzaoltás?

„Olga, legyen kedves!” – Havasi Bertalan kioktatta Kálmán Olgát a Telex kidobatásával kapcsolatban

„Olga, legyen kedves!” – Havasi Bertalan kioktatta Kálmán Olgát a Telex kidobatásával kapcsolatban

Budapest, vagy Bindzsisztán – Karácsony szerint erről döntenek szerdán a fővárosi képviselők

Budapest, vagy Bindzsisztán – Karácsony szerint erről döntenek szerdán a fővárosi képviselők