szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Pokorni a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) kifogásaira reagált így.

Pokorni Zoltán szerint mivel az új közoktatási törvényt csak 2012 szeptemberében lehet bevezetni, a koncepció parlamenti elfogadásáig lesz még idő az egyeztetésre az érdekvédelmi szervezetekkel.

Az Országgyűlés oktatási, tudományos és kutatási bizottságának fideszes elnöke kedden Kaposváron, egy a közoktatás fő irányairól tartott konferencia szünetében mondta ezt az MTI kérdésére azzal kapcsolatosan, hogy a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) egyaránt kifogásolja: kevés idő áll rendelkezésre a közoktatási törvény koncepciójának megvitatására és véleményezésére.

"Megértem azt, hogyha keveslik az időt" - mondta Pokorni Zoltán, hangsúlyozva, hogy fontosnak tartják az érdekképviseletek véleményét. Úgy vélte ugyanakkor, lesz még lehetőség az egyeztetésre az után is, hogy a kormány - a tervek szerint március 9-én - megtárgyalja koncepciót, ugyanis az ezt követő kodifikációs munka során - azzal párhuzamosan - tovább vitathatják a szakszervezetek számára fontos kérdéseket.

 

„Jobb, mint az eredeti” – Jákob Zoltánnak öltözött egy kislány farsangkor

„Jobb, mint az eredeti” – Jákob Zoltánnak öltözött egy kislány farsangkor

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Rendőrt hívtak egy diákra egy XII. kerületi gimnáziumban, mert Elf Bart találtak nála

Égett egy mozdony Cegléden, miután belehajtott egy autó

Égett egy mozdony Cegléden, miután belehajtott egy autó

Emberi koponyát találtak Nagyéren

Emberi koponyát találtak Nagyéren