szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Felügyelőség (OMMF) március eleji vizsgálatában, amelyet a minimálbérrel kapcsolatosan tartottak, a vizsgált munkaadók több mint kétharmadánál tártak fel szabálytalanságot – írja pénteki számában a Világgazdaság.

A lap pénteki számában megjelent cikk szerint a munkaszerződés és bejelentés nélküli foglalkoztatás után a bérrel kapcsolatos szabályok be nem tartása a legjellemzőbb hiányosság a cégeknél. Ez utóbbiakon belül pedig kiemelkedik a minimálbér kifizetésének elmulasztása. A garantált bérminimumot a foglalkoztatók több mint negyede nem fizette ki, az érintett dolgozók ötödét rövidítették meg ezzel.

Az OMMF szerint a jogsértések oka többnyire a figyelmetlenség és a jogszabályok nem ismerete. A munkavállalók kiszolgáltatottsága továbbra is érzékelhető, az alkalmazottak nem merik elmondani az őket érő munkaügyi szabálytalanságokat – állapította meg a felügyelet.

 

 

MTI Vállalkozás

Rizikósak a kis létszámú munkahelyek

A legnagyobb kihívás a munkavállalók teljes kiszolgáltatottságának megszüntetése, amihez változnia kell a munkaadói felfogásnak, szakszervezeti oldalról pedig erős integrációs folyamatra van szükség - mondta Pataky Péter, a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetségének (MSZOSZ) elnöke hétfőn Salgótarjánban.

MTI Gazdaság

Csapdában a balatoni munkaadók

Bár az új munkaügyi jogszabály csak néhány napja lépett életbe, a munkaközvetítők és központok, sőt már az önkormányzatok is érzékelik: idén bedugulhat a szezonális foglalkoztatás – írta a Napi Gazdaság. A lap szerint ez különösen érinti a vendéglátást, s köztük a balatoni munkaadókat.

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Magyar Péter köröket ver Orbán Viktorra az interneten

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt

Újabb fotó került elő Orbán Viktor indiai útjáról, a kormányfő a kígyóisten templomában járt

Továbbra is siralmas a magyar ipar teljesítménye

Továbbra is siralmas a magyar ipar teljesítménye

A brit miniszterelnök: így lehet jobb jövőt biztosítani az izraeli és a palesztin népnek

A brit miniszterelnök: így lehet jobb jövőt biztosítani az izraeli és a palesztin népnek