szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A jelentős állami támogatás ellenére legalább 90 ezer állás kerülhet veszélybe a közeljövőben a német autóiparban. A Roland Berger tanácsadónak a Die Weltben ismertetett elemzése szerint a roncsprémium akció kifutásával látványosan növekedhet a csődök száma az ágazatban.

A szakértők úgy látják, hogy különösen a kereskedők kerülhetnek nehéz helyzetbe: itt 30 ezer ember veszítheti el az állását azután, hogy a roncsprémium akció - amelynek keretében 2500 euró támogatást kap az, aki régi autóját új, környezetbarát járműre cseréli le - a tervek szerint a jövő év elején befejeződik.

Előzőleg más elemzők is hasonló következtetésre jutottak: a Calyon Bank szerint az európai autógyártók számára a válság előtti keresleti szint elérésére 2014-ig nincs is esély, sőt az is lehet, hogy a válság előtti idők már sohasem térnek vissza. A méretgazdaságosság minden korábbinál jobban felértékelődik a jövőben, és az ágazat jövedelmezősége csak akkor biztosítható, ha a gyártók jelentős hatékonyságnövelést és kiadáscsökkentést hajtanak végre. Ezek a fejlesztések azonban éppen az enyhe felívelés korában érnek majd be, és emiatt rendkívül nehéz lesz elfogadtatni őket a szakszervezetekkel.

MTI Gazdaság

Menthetetlen az amerikai autóipar?

Fogy a remény, hogy a kisautó-programok megmentik az amerikai autóipart, a piacnak ez a szegmense bedugult - írta a hétfői The Wall Street Journal, a gyártók azonban továbbra is reménykednek.

MTI Gazdaság

Autóipari klaszterek együttműködését segítő uniós program indul

Három év alatt kilenc ország autóipai klasztereinek együttműködését hivatott segíteni egy most induló európai uniós program, amely elsősorban a kutatás és fejlesztés összehangolásával próbálja meg erősíteni az ágazaton belül Délkelet-Európa és az EU régióinak versenyképességét.

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Felgyorsíthatja a biológiai öregedést az extrém hőség

Lukasenka Minszkbe szeretné vinni az amerikai–ukrán–orosz tárgyalásokat

Lukasenka Minszkbe szeretné vinni az amerikai–ukrán–orosz tárgyalásokat

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Az Országos Bírói Tanács közleményben ítélte el a Kúria elnökének újévi fenyegetését

Újabb EU-s büntetést kapott a magyar állam, jelentős pénzeink mennek rá

Újabb EU-s büntetést kapott a magyar állam, jelentős pénzeink mennek rá