A lap szerint halványulni látszanak azok a remények, amelyeket az amerikai autóvállalatok a kis méretű, takarékos kocsik gyártásához fűztek. A tavaly nyári magas, 4 dolláros gallononkénti benzinár idején a fogyasztók olyan gyors ütemben kezdtek vásárolni kis autókat, hogy a kereskedések nem tudták kielégíteni az igényeket. Most viszont, miután az üzemanyag ára felére csökkent, az amerikaiak hátat fordítanak kis kocsiknak; félmillió Honda Fit és más hasonló kategóriájú autó halmozódott fel a telepeken.
A gyárak a tavalyi fejleményekre reagálva azonnal átállították üzemeiket, arra rendezkedtek be, hogy az elkövetkező években a kis autók viszik majd a prímet a termelésben. Az átalakítást serkentette a szövetségi üzemanyag-takarékossági normák szigorítása, valamint az Obama-kormány segélycsomagja, amely a takarékosabb autók gyártására ösztönöz. A megcsappant kereslet nyomán a Honda kereskedésekben 125 napos készletek keletkeztek. Tavaly júliusban csak 9 napra elegendő készletek voltak, a piac 55-60 napos készletezést tart célszerűnek.
A többi hasonló modell esetében még rosszabb a helyzet. A Toyota kereskedéseknél a Yarisokból a jelenlegi érdeklődés mellett 175 napig tartanak ki a készletek, a Chryslernél a Dodge Caliberekből 205 napra elegendő az állomány. A Chevrolet Aveo szubkompakt kategóriájú kis autókból 427 napos készletek halmozódtak fel. "Nem hiszem, hogy az amerikaiak kedvelik a kis kocsikat, ha rékényszerülnek, ha drága a benzin, vezetik őket, de mi nagy emberek vagyunk, a nagy kocsikat szeretjük" - mondta Beau Boeckmann, a kaliforniai Galpin Ford, a legnagyobb amerikai Ford-kereskedés vezetője.
Több vezető elemző azonban meg van győződve arról, hogy a tavaly nyári átállás a hosszú távú gondolkodást tükrözi: a jövő a takarékosabb kocsiké. George Pipas, a Ford vezető marketingelemzője szerint egy sor társadalmi, demográfiai és gazdasági tényező miatt a jövőben a kis és közepes autók fognak uralkodni. A februárt megelőző 5 hónapban 718 ezer új kis autó talált gazdára az Egyesült Államokban, ez 28 százalékkal kevesebb, mint az egy évvel korábbi hasonló periódusban. A kategória piaci részesedése ennek ellenére 2,1 százalékponttal, 18,4 százalékra nőtt.
Menthetetlen az amerikai autóipar?
Fogy a remény, hogy a kisautó-programok megmentik az amerikai autóipart, a piacnak ez a szegmense bedugult - írta a hétfői The Wall Street Journal, a gyártók azonban továbbra is reménykednek.
Olvastad már?
Amerika megtanulta gyűlölni az AI-t, és ebbe belebukhatnak Trump republikánusai
Zuhanórepülésben a cukorrépa, a krumpli és a málna, szárnyal a cirok és a szója – 20 év hazai agrármérlege
Abszolút számszínház: körülbelül 2500 milliárd forintot kell találnia 2027-ben a Tisza-kormánynak
Forradalom a focis kártyák piacán: vége a Panini-korszaknak?
A BDPST Group a Volánbusz-ügyről: nem érkezett hatósági megkeresés sem a társasághoz, sem tulajdonosához, Tiborcz Istvánhoz
Több mint száz évet kellett rá várni, de találtak egy új macskafajt
A leopardus tilcayo aprócska, a szemei sötétbarnák és leopárdokhóz hasonló a bundája.
Konkrétan hogyan pusztíthatja el az emberiséget az AI? Tényleg megteszi?
Amerikai kutatók szerint bár az elmúlt időszakban felerősödtek a mesterséges intelligencia kapcsán az apokalipsztist felvázoló forgatókönyvek, nem eszik ilyen forrón a kását.
Megvan a kormány közösségi közlekedésért és vasútért felelős államtitkára
Böde Csaba a pénzügyi szférában dolgozott, emellett aktivistaként foglalkozott a közösségi közlekedéssel.
Szigorított a japán jegybank, 31 éves csúcson a kamatszint
Azt szeretnék, ha nem menne a 2 százalékos cél fölé az infláció, ezért 25 bázisponttal emeltek a kamaton.
Első fokon négy évet kapott a teniszedző, aki behálózta gyerekkorú tanítványát
A férfit folytatólagosan elkövetett szexuális visszaélés miatt ítélték el, de enyhítésért fellebbezett.
A TEK és az Országgyűlési Őrség végleg eltűnik a jogszabályokból
Egyszerre hatvan kormányrendeletet adtak ki, de mindegyik ugyanarról szól.