szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Augusztus 10-ig lehet jelentkezni a pótfelvételikre, az eddigi gyakorlattól eltérően azonban nem a felsőoktatási intézményekhez, hanem az Oktatási Hivatalhoz kell benyújtani a kérelmet - közölte Bakonyi László, az Oktatási Hivatal elnöke pénteken sajtótájékoztatón.

Az idén is egy felsőoktatási intézménybe és egy képzésre jelentkezhetnek a diákok. Az egyetemek és főiskolák a pótfelvételik keretében gyakorlati vagy alkalmassági vizsga letételét kérhetik a jelentkezőktől, amelyeket augusztus 20-a után tartanak. Külön értesítést erről már nem kapnak az érintettek, ezért nekik figyelniük kell annak az intézménynek a honlapját, ahova beadták papírjaikat, illetve elküldték elektronikus leveleiket - mondta Bakonyi László. 

Hétvégén két napilapban jelennek meg azok a felsőoktatási intézmények, amelyek pótfelvételit hirdetnek. A ponthatárokat augusztus 29-én hozzák nyilvánosságra.

MTI/hvg.hu Karrier

Elkeltek az államis helyek: ki reménykedhet még?

Idén 127 500 diák jelentkezett egyetemekre és főiskolákra, közülük 94 ezren kerültek be első körben valamely felsőoktatási intézménybe, államilag finanszírozott képzésre 66 ezren.

Késsel fenyegetőző férfi miatt kellett leszállítani több száz embert egy német vonatról

Késsel fenyegetőző férfi miatt kellett leszállítani több száz embert egy német vonatról

Zelenszkij felajánlotta, hogy tűzoltókat küld Los Angelesbe

Zelenszkij felajánlotta, hogy tűzoltókat küld Los Angelesbe

The Times-interjú: Elon Musk „egy őrült szélsőséges, aki mérget terjeszt”

The Times-interjú: Elon Musk „egy őrült szélsőséges, aki mérget terjeszt”

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is

Frankfurter Rundschau: Nyomás alatt vannak a kelet-európai autokraták, köztük Orbán is