szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A dolgozók csaknem 10 százalékát, 2600 embert készül elküldeni másfél éven belül járműalkatrészeket gyártó részlegéből a német Continental autóipari vállalat.

A jelentések szerint a tervezett létszámcsökkentés a cég németországi egységeit érinti. A vállalat arra hivatkozik, hogy az alkatrész ágazatban majdnem 40 százalékos volt a visszaesés az idei év első negyedében az egy évvel korábbihoz képest.
 
A világ egyik legnagyobb, Magyarországon is dolgoztató autóipari beszállítója az első negyedévről 267,3 millió eurós veszteséget jelentett adó után, az egy évvel korábbi, 166,8 millió eurós adózott eredmény helyett. A bevétel 4,3 milliárd euró volt, 35 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbi 6,64 milliárdnál. Tavaly a Continental 1,124 milliárd eurós veszteséget szenvedett adó után kisebbségi részesedések nélkül. Akkor már 12 és fél ezer fővel csökkent az alkalmazottak száma az egész konszernnél, ahol előtte több mint 139 ezren dolgoztak.

90-es évek kimaxolva: egy legendás és méregdrága Alfa Romeo 155 vár új gazdára

90-es évek kimaxolva: egy legendás és méregdrága Alfa Romeo 155 vár új gazdára

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Embereket tisztító mosógépet talált ki egy japán vállalat: bele kell ülni, aztán indulhat a program

Egy Dunába dobott telefonért búvárokat küldtek, a felgyújtott japán nőhöz meg egy járőrt sem

Egy Dunába dobott telefonért búvárokat küldtek, a felgyújtott japán nőhöz meg egy járőrt sem

Szűcs Krisztián: Azonnali világhírt reméltünk

Szűcs Krisztián: Azonnali világhírt reméltünk