szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A globális válság nyomán bekövetkezett munkarerő-piaci krízis még akár nyolc évig is eltarthat a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet, az ILO becslései szerint.

Az ILO főtitkára - aki szervezet éves genfi konferenciáján szólt erről - úgy véli, hogy a politikusok világszerte nem tettek eleget a munkapiaci válság emberi és szociális következményeinek enyhítéséért. Bár már vannak jelek, amelyek arra utalnak, hogy a globális gazdasági visszaesés üteme enyhül, a gazdasági környezet még mindig erőtlen, és a legtöbb szakértő szerint a felívelés lassú lesz. Az ILO főtitkára szerint mindez azt jelenti, hogy a világ még egy hat-nyolc évig tartó munkapiaci és szociális válságot lesz kénytelen átélni.


MTI Karrier

Félmillió álláshely szűnt meg egy hónap alatt az amerikai magáncégeknél

Körülbelül 532 ezer - mezőgazdaságon kívüli - állás szűnt meg a múlt hónapban az Egyesült Államok magánvállalatainál - derül ki az ADP adatfeldolgozó cég nemzeti foglalkoztatási jelentéséből, amely szerint ez a szám kedvező az áprilisi 545 ezres végleges veszteségadat után, de kedvezőtlenebb az előzetes májusi várakozásokban szereplő, 523 ezres állásvesztésnél.

MTI Karrier

Több millió új munkahely az EU-ban

Összesen 2,8 millió munkahelyet jelenthet az Európai Unióban az, hogy a tagországok 2020-ra átlagosan 20 százalékra emelik a megújuló energiaforrások (például a nap- vagy a szélenergia) részesedését energiafelhasználásukban - állapította meg egy tanulmány, amelyet az Európai Bizottság kedden hozott nyilvánosságra Brüsszelben.

MTI Karrier

Legfeljebb 7 százalékos munkanélküliséggel számolnak a románok

Idén a vártnál kevésbé nő a munkanélküliség Romániában - vélekedett a román munkaügyi miniszter. Marian Sarbu azt mondta, hogy a munkanélküliségi ráta legfeljebb 7 százalékos lesz, 620 ezer embernek nem lesz munkája. Korábban kormányzati illetékesek még 800-900 ezer munkanélkülivel számoltak az idén.

MTI Karrier

Az unióban 8,6 százalékra nőtt a munkanélküliség

Az Európai Unióban áprilisban átlagosan 8,6 százalékra emelkedett a munkanélküliek aránya a márciusi 8,4 százalékról - jelentették az EU statisztikai hivatalában kedden. Az áprilisi volt a legnagyobb arány 2006. január óta. Tavaly áprilisban 6,8 százalékos volt az átlagos munkanélküliség az EU-ban.

MTI Karrier

Ötéves rekordszinten a munkanélküliség Japánban

Ötéves rekordszintre, öt százalékra emelkedett áprilisban a szezonálisan kiigazított munkanélküliségi ráta Japánban, az álláskeresők és a felajánlott munkahelyek aránya pedig egy évtizedes mélységbe zuhant - közölte pénteken a tokiói kormányzat.

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

Január első hetében 137 ezren fordultak orvoshoz légúti fertőzés miatt

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

A Kínai Kommunista Párt múzeumát méltatta a Századvég politikai elemzési igazgatója Pekingben

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Váratlanul meghalt az ismert ügyvéd, Strasser Tibor

Amint megszületett az amerikai–ukrán tűzszüneti javaslat, rakéták és drónok hadával támadtak az oroszok

Amint megszületett az amerikai–ukrán tűzszüneti javaslat, rakéták és drónok hadával támadtak az oroszok