szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A kormány a szakképzési hozzájárulásról szóló törvény módosításában javasolja a szakiskolai tanulmányi ösztöndíj-rendszer bevezetését - jelentette be Simon Gábor, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium államtitkára.

A javaslat szerint 2009. szeptember elsejétől a hiányszakmákban tanulók ösztöndíjat kapnának, az első félévben egységesen havonta 10 ezer forintot, majd ezt követően, tanulmányi eredménytől függően 10-30 ezer forint közötti összeget, a tanulói szerződésben foglalt juttatások feletti, szakmunkástanulói ösztöndíjként.

hvg.hu Karrier

69 ezer álláshelyre várták a jelentkezőket

Az október folyamán bejelentett új álláshelyek száma 38,7 ezer volt, számuk szeptemberhez képest kisebb mértékben, 1,6 ezerrel (4 százalékkal) mérséklődött. Idén mintegy 2 ezerrel több állást jelentettek be a munkáltatók, mint tavaly októberben, ami 5,3 százalékos emelkedésnek felel meg.

MTI Karrier

Közmunka program 12,5 milliárd forintból

Idén huszonhatezren jutottak, illetve jutnak foglalkoztatási lehetőséghez a 12,5 milliárd forint értékű közmunka programban - mondta Bálint Attila, a Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsának főosztályvezetője.

Karrier

Kémkedés a dolgozók után: a jól bevált módszerek

A munkahelyi megfigyelő rendszerek humánus bevezetésében nincs nagy tapasztalata a hazai cégeknek, a legtöbben csak elrettentésként használják, ahelyett hogy munkaszervezési kérdésekre keresnék a válaszokat(ki mennyire leterhelt, mit kellene fejleszteni).

MTI Itthon

Húszezer forint pluszpénzt kapnak a közszféra dolgozói

December 5-én valamennyi közintézményi dolgozónak bruttó 20 ezer forint keresetkiegészítés jelenik meg a számláján. Erről született megállapodás tegnap az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács ülésén - írta a keddi Népszabadság és a Világgazdaság.

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Ferenc pápa átaludta az éjszakát, de a helyzet továbbra is „összetett”

Mindennap egy alma az orvost tényleg távol tartja?

Mindennap egy alma az orvost tényleg távol tartja?

Van, ahol csak egynapos osztálykirándulásokat lehet szervezni, az illetékes tankerület szerint nincs tiltás

Van, ahol csak egynapos osztálykirándulásokat lehet szervezni, az illetékes tankerület szerint nincs tiltás

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó

Orbán Viktor egy utcai árustól vett virágcsokort, a fiatalember cserébe kért tőle egy szívességet - videó