szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Nyelvi laboratóriumot alakít ki a fogyatékossággal élő hallgatók számára az Eötvös Loránd Tudományegyetem az intézmény Trefort-kerti és lágymányosi kampuszán; az erről szóló megállapodást szerdán írták alá a fővárosban.

A labor létrehozását az IBM támogatja 50 ezer euróval, melyből speciális bútorokat, informatikai eszközöket, látássérülteket segítő berendezéseket és szoftvereket vásárolnak - közölte az egyetem.

A felek megállapodtak abban is, hogy a kiválasztott fogyatékos hallgatók fél éves gyakornoki álláslehetőséghez jutnak az informatikai cégnél. Az együttműködés célja a fogyatékkal élő diákok, ezen belül elsősorban a látássérült, diszlexiás és díszgráfiás hallgatók elhelyezkedési esélyeinek javítása, számukra versenyképes ismeretek nyújtása.

A projektet az ELTE két legnagyobb kampuszán valósítják meg: a Lágymányosi kampuszon, ahol több, mint ötezer hallgató tanul és a Trefort kertben, ahol a bölcsészettudományi képzésben közel nyolcezer diák vesz részt.

hvg.hu Karrier

Ön az erejét vagy az eszét használja?

Míg itthon a közvélekedés szerint jobb helyzetben vannak az értelmiségiek, mint a fizikai munkát végzők – lehetőségeiket és anyagi megbecsülésüket illetően egyaránt -, az Amerikai Egyesült Államokban sokan ennek ellenkezőjét gondolják. Íme, néhány érv, amely a komoly testi erőfeszítést igénylő munka mellett szólhat.

Putyin azt fogja követelni a Trumppal folytatott tárgyalásokon, hogy Ukrajna soha ne csatlakozzon a NATO-hoz – állítja a Bloomberg

Putyin azt fogja követelni a Trumppal folytatott tárgyalásokon, hogy Ukrajna soha ne csatlakozzon a NATO-hoz – állítja a Bloomberg

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

146 millió forintból új sürgősségi osztályt indított a Bethesda Gyermekkórház

Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Közbeszólt Bill Viola halála – a budapesti megnyitón már nem tudott ott lenni a világhírű videóművész

Szuperzoomot ígér a Honor új csúcsmobilja, de a teljes kép elég más – teszten a Magic7 Pro

Szuperzoomot ígér a Honor új csúcsmobilja, de a teljes kép elég más – teszten a Magic7 Pro