szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Három éve a fogtechnikusok kereseti sereghajtónak számítottak. Mennyivel keresnek többet a nők e munkakörben? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

2005-ben e foglalkozási körben átlagosan alig több mint havi 70 ezer forintot, átszámítva 3400 eurót kerestek (az összes foglalkozási ág átlaga 150 ezer forint, évi 7200 euró). Ezzel itthon kereseti sereghajtónak számítanak a fogtechnikusok a beosztott irányítói foglalkozás-főcsoporton belül, amely az Európai Unió statisztikáiban 2003-ban és 2004-ben évi 8 ezer euró egy főre jutó átlagkeresettel szerepel.

A fogtechnikusok havi alapbére és bruttó keresete 2000-ről 2005-re egyenletesen nőtt, a bér és a kereset is mintegy 100 százalékkal. A megyénkénti eltérések különböznek az összes hazai foglalkozási ág átlagától.

Azok közül a megyék közül, ahol releváns adatok állnak rendelkezésre, a fogtechnikusok körében magasan a Bács-Kiskun és Pest megyeiek vitték haza a legtöbbet, itt a havi kereset átlagosan 100 ezer forinttal múlta felül az országos átlagot, a 70 ezer forintot. Tízezer forintnál is kevesebbel maradt az országos átlag alatt a kereset Borsod- Abaúj-Zemplén és Baranya megyében, továbbá a fővárosban - áll az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) kimutatásában.

A nők e munkakörben némileg többet keresnek a férfiaknál, de a különbség átlagosan ezer forint alatt marad.

Munkaerőpiac

A fogtechnikus foglalkozási körbe tartozók 2005-ben nagyjából egyharmad részben alkalmazottak voltak, korosztályonként eltérő arányban. A foglalkoztatottak átlagosan 70 százaléka volt férfi, ezen belül az 50 év fölöttiek kissé nagyobb hányada.

A fogtechnikusok létszámukhoz mérten kisebb arányban jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi hivatali regisztrációban, mint az összes hazai foglalkozási ág átlaga. Az álláskeresők körülbelül egynegyede pályakezdő, arányuk 2000 és 2005 között alig változott.

Fogtechnikusokat a munkáltatók nem a munkaügyi hivatalokon keresztül keresnek, 2006 tavaszán például e körben alig volt bejelentett álláshelykínálat. A kevés üres állás egyenetlenül oszlott el a megyék között, 40 százaléknyi bejelentés a fővárosra jutott.

2000-ről 2005-re a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett álláskeresők száma több mint a 13-szorosára, a bejelentett állásoké a hatszorosára nőtt. Hat év alatt összesen kétszer annyi munkakeresőt regisztráltak, mint ahány betöltetlen állást, 2000-ben ez az érték 0,9, 2005-ben 2,1 volt.

Foglalkozásjellemzők

A fogtechnikus a fogtechnikai laboratóriumban fogpótlásokat, restauratív protetikai és fogszabályozó készülékeket készít, illetve javításokat végez.
Idetartozó foglalkozások: fogtechnikus, fogműves
Minimális képzettség (képesítés): gimnázium, szakközépiskola, technikum (fogtechnikus és fülilleszték- készítő, a képzés maximális időtartama 3 év, 3 ezer óra)










hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy titkárnő?

A titkárnőké a világ? Milyen esélyeik vannak, hol keresnek a legtöbbet? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy orvos?

Mi a feladata egy általános orvosnak? Mennyit keresnek a nők és a férfiak e munkakörben? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy edző?

Egyénre szabott, éves edzésterv elkészítése? Sportolók felkészítése? Mi a feladata az edzőnek, és mennyit kap havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy építészmérnök?

Mennyit keresnek a nők és a férfiak e munkakörben? Mely országban van túlkínálat építészmérnökökből? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy házmester?

Ki megy házmesternek manapság? Milyen feladatai vannak a ház őrének és ezért mennyit kap havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy matematikus?

Miért keresnek a nők e munkakörben átlagosan 100 ezer forinttal kevesebbet mint a férfiak? Milyen esélye van az elhelyezkedésre egy matematikusnak?Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy pszichológus?

Milyen kilátásai vannak az álláskereső pszichológusnak? Mely megyében keresnek a legjobban a szakma képviselői? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Őrizetbe került Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnök

Őrizetbe került Rodrigo Duterte volt Fülöp-szigeteki elnök

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Ifj. Lomnici Zoltán azt tanácsolja Rogánnak, hogy perelje be David Pressmant

Tiborcz István győri multimilliárdos üzlettársa Paksra is kivetette hálóját

Tiborcz István győri multimilliárdos üzlettársa Paksra is kivetette hálóját

„Csak egészség legyen meg térerő” – a szemünk előtt kezd komolyra fordulni a refrén

„Csak egészség legyen meg térerő” – a szemünk előtt kezd komolyra fordulni a refrén