szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Egyénre szabott, éves edzésterv elkészítése? Sportolók felkészítése? Mi a feladata az edzőnek, és mennyit kap havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

2005-ben e foglalkozási körben átlagosan havi 140 ezer forintot, átszámítva átlagosan évi 6700 eurót kerestek (az összes foglalkozási ág átlaga 150 ezer forint, évi 7200 euró). Ezzel a szakképzett edzők, sportszervezők és irányítók a kereseti sereghajtó mezőnybe tartoznak a szakirányítói foglalkozás-főcsoporton belül, amely az Európai Unió statisztikáiban 2003-ban és 2004-ben évi mintegy 11 ezer euró egy főre jutó átlagkeresettel szerepel.

© sxc.hu
A szakképzett edző, sportszervező és -irányító foglalkozásúak havi alapbére és bruttó keresete 2000-ről 2005-re ingadozva nőtt, a bér a másfélszeresére, a kereset mintegy 40 százalékkal. A megyénkénti kereseti különbségek a kevés rendelkezésre álló releváns adat alapján eltérnek az összes hazai foglalkozási ág átlagától. A szakképzett edzők, sportszervezők és -irányítók körében a Győr-Moson-Sopron megyeiek vitték haza a legtöbbet, itt a havi kereset átlagosan 130 ezer forinttal múlta felül az országos átlagot, a 140 ezer forintot. Több mint 30 ezer forinttal maradt az országos átlag alatt Hajdú-Bihar megye - derül ki az Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) statisztikájából.

A nők és a férfiak közötti keresetbeli különbségekre vonatkozó, kevés releváns adat alapján ebben a munkakörben a nők többet kerestek, mint a férfiak -

Munkaerőpiac

A szakmakör
Ide tartozó foglalkozások (munka-körök): sportegyesületi szaktanács-adó ● sportegyesületi ügyintéző
A szakképzett edző, sportszervező, -irányító foglalkozási körbe tartozók 2005-ben nagyjából kétharmad részben alkalmazottak voltak, ezen belül a 35 év alattiak 50, a 35-49 évesek 80 százaléka. A foglalkoztatottaknak nagyjából negyede volt nő, ez az arány a fiatalok körében 40 százalék volt.

© ÁFSZ
A szakképzett edzők, sportszervezők és -irányítók létszámukhoz mérten nagyobb arányban jelennek meg álláskeresőként a munkaügyi hivatali regisztrációban, mint az összes hazai foglalkozási ág átlaga (2005-ben körülbelül 10 százalék az összes mintegy 7-tel szemben). Az álláskeresők 15 százaléka volt pályakezdő, s arányuk 2000 és 2005 között némileg nőtt.

Piaci esélyek

2000-ről 2005-re a munkaügyi hivataloknál bejelentkezett álláskeresők száma 36 százalékkal nőtt, a bejelentett állásoké 2 százalékkal csökkent. Hat év alatt összesen 2,2-szer annyi munkakeresőt regisztráltak, mint ahány betöltetlen állást, 2000-ben ez az érték 2, 2005-ben 2,8 volt.

Foglalkozásjellemzők
Jellemző feladatkörök: egyénre szabott éves edzésterv elkészítése ● a klubban működő büfé üzemeltetésével kapcsolatos feladatok figyelemmel kísérése, a klub kereskedelmi céllal forgalmazott termékeinek (sportruházat, étrend-kiegészítők) értékesítése ● a sportoló felkészülésének megtervezése, szervezése és irányítása  ● a rábízott sportrekreációs létesítmény működtetése ● részvétel a klub menedzselésében ● sporttanfolyamok szervezése és vezetése ● a testkultúraközpontok (fitnesz- és wellnesstermek), civil szervezetek (szabadidősport-egyesületek, klubok), munkahelyek, szállodák, üdülők szanatóriumok, művelődési, közösségi házak, önkormányzatok sportrekreációs programjainak tervezése, szervezése, vezetése.
Minimális képzettség (képesítés): szakképesítés (sportedző) vagy egyetem, főiskola (edző, rekreáció-, sport-, testneveléstanár, sportmenedzser).











hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy újságíró?

Melyik megyében keresnek a legjobban az újságírók? A nők vagy a férfiak vannak többségben ezen a pályán? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy titkárnő?

A titkárnőké a világ? Milyen esélyeik vannak, hol keresnek a legtöbbet? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy színész?

Ezúttal Thália papjainak kereseti lehetőségeit tekintjük át. Mennyit kapnak a kezdők és a nagyágyúk? Milyen esélyeik vannak azoknak, akik ezen a pályán akarnak elhelyezkedni? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy házmester?

Ki megy házmesternek manapság? Milyen feladatai vannak a ház őrének és ezért mennyit kap havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy gyógyszerész?

A nők ezen a területen jobban keresnek a férfiaknál. Mi a feladatuk a gyógyszrészeknek, és ezért mennyit kapnak havonta? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy postai kézbesítő?

Hány százalékkal nőtt a postai kézbesítők átlagkeresete az elmúlt években? Mely megyék a legvonzóbbak az e munkakörben elhelyezkedni vágyók körében? Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy masszőr?

A masszőrökről sokan azt gondolják, hogy néhány év alatt megkeresik a lakásra valót. Sorozatunk következő részében megvizsgáljuk, mennyit kapnak a masszőrök havonta, hogyan alakul elhelyezkedési esélyük. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Nemcsak Mini-Dubajt hozhatnak az arabok Magyarországra, de fegyvereket is

Nemcsak Mini-Dubajt hozhatnak az arabok Magyarországra, de fegyvereket is

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Változtatási tilalmat rendeltek el Balatonalmádiban, egy ablakot sem lehet kicserélni

Zelenszkij és Tusk megegyeztek az ukrajnai lengyelek ellen elkövetett népirtás áldozatainak exhumálásáról

Zelenszkij és Tusk megegyeztek az ukrajnai lengyelek ellen elkövetett népirtás áldozatainak exhumálásáról

Sokaknak mentálisan megterhelőbb ez az állapot, mint fizikailag

Sokaknak mentálisan megterhelőbb ez az állapot, mint fizikailag