szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) július 29-31. között 161 munkáltatót ellenőrzött a Balatonon és vonzáskörzetében; a vizsgálatok során a szabálytalanságot elkövetett munkáltatók száma 131 volt.

Az OMMF közleménye szerint az ellenőrzött munkavállalók száma 895, a szabálytalanságok 471 embert érintettek. Ebből a feketén foglalkoztatottak száma 257 volt, közülük 1 ember külföldi állampolgár, és ketten fiatalkorúak. Az ellenőrzött építkezéseken a szabálytalansággal érintett munkavállalók aránya közel 84 százalék volt.

Az ellenőrzött munkáltatók között szerepelt szálloda, étterem, strand, kereskedelmi egységek, építkezések, ellenőriztek továbbá Kapolcson, a művészeti fesztiválon is.

Elsősorban a feketefoglalkoztatás, valamint a munkaidőre, a pihenőidőre, a munkabér összegére, a szabadságra vonatkozó jogszabályok megsértése szerepelt a jogsértések között.

A közleményben kirívó esetként említik, hogy egy étteremben 37 személyt foglalkoztattak kitöltetlen alkalmi munkavállalói könyvvel, közteherjegy nélkül, feketén. Három esetben pedig fiatalkorúak foglalkoztatására vonatkozó egyéb súlyos szabálytalanságot tártak fel, ez 5 személyt érintett.

MTI Karrier

Több száz feketemunkást fogtak a Balatonnál

A Balaton északi és déli partján 200 munkáltató ellenőrzése során 455 munkavállalónál találtak jogsértést, 244-en feketén dolgoztak - közölte az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF).

hvg.hu Vállalkozás

Balatoni razzia: hiányos alkalmi munkavállalói könyv, gyerekmunka

Eredményesen zárultak az elmúlt napok munkaügyi ellenőrzései a Balaton északi és déli partján. Az OMMF Közép-dunántúli Munkaügyi Felügyelősége és Dél-Dunántúli Munkaügyi Felügyelősége több mint 200 munkáltatót ellenőrzött, 455 munkavállalónál tártak fel különböző jogsértéseket. Feketén 244 ember dolgozott.

Megbírságolták a Kossuth Rádiót, miután adásban kézigránáttal fenyegette Magyar Pétert egy betelefonáló

Megbírságolták a Kossuth Rádiót, miután adásban kézigránáttal fenyegette Magyar Pétert egy betelefonáló

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

Már több, mint 70 ezer villanyautó van Magyarországon

A Fidelitas budapesti elnökét indítja a Fidesz az újpesti időközi választáson

A Fidelitas budapesti elnökét indítja a Fidesz az újpesti időközi választáson

Andrew Tate és az öccse elhagyhatta Romániát és Amerikába megy

Andrew Tate és az öccse elhagyhatta Romániát és Amerikába megy