szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Munkáltatással kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt nyomoz a vám- és pénzügyőrség egy budapesti székhelyű, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cég ellen - közölte Sipos Jenő, a hatóság szóvivője.

A Humán Rent Európa Zrt. múlt héten pénteken partnereinek küldött elektronikus leveléban Alexander Molnár vezérigazgató arról tájékoztatta a cég partnereit, hogy a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának (VPOP) munkatársai előző nap házkutatást tartottak a központi irodában, ahol "kifejezetten munkaügyi anyagokat - bérpapírokat, bérkartonokat, illetve humán erőforrás nyilvántartó elektronikus adatokat (rendszert) - másoltak le".

Sipos Jenő az MTI megkeresésére annyit közölt, hogy a VPOP munkáltatással kapcsolatos visszaélés gyanúja miatt nyomoz egy fővárosi székhelyű, munkaerő-közvetítéssel foglalkozó cégnél. A VPOP bűnügyi információk alapján rendelt el nyomozást, és ennek keretében tartottak házkutatást a cég székhelyén. Jelenleg folyik a beszerzett iratok elemzése, értékelése, a nyomozás egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik.

A Magyar Televízió "A tévé ügyvédje" című műsora az utóbbi időben többször foglalkozott a Humán Renttel, a műsor a társaságnál felfedezhető visszásságokra hívta fel a figyelmet. A műsor közlése szerint problémák voltak többek között a bérszámfejtéssel, a pótlékok és túlórák kifizetésével, a magánnyugdíj-pénztári tagdíjfizetéssel.

Karrier

„A magyarok mára kiégett, szkeptikus állapotba jutottak”

A magyar mentalitástól nem áll távol a folyamatos útkeresés, fejlesztés, a megoldások keresése, és a személyes felelősség felvállalása. Ahogy visszaemlékszem, a nagyapám ezt úgy fogalmazta meg, hogy "dolgok vannak, nem célok" - mesélte Kiss Gábor, a Coca-Cola Magyarország HR igazgatója.

hvg.hu Karrier

Mennyit keres egy masszőr?

A masszőrökről sokan azt gondolják, hogy néhány év alatt megkeresik a lakásra valót. Sorozatunk következő részében megvizsgáljuk, mennyit kapnak a masszőrök havonta, hogyan alakul elhelyezkedési esélyük. Összefoglalónk a HVG Kiadó gondozásában megjelent Szakmák Könyve adatain alapul.

Felszólította az Európai Bizottság Magyarországot, hogy ne ássa alá az uniós közös álláspontot

Felszólította az Európai Bizottság Magyarországot, hogy ne ássa alá az uniós közös álláspontot

Még mindig vár a forint Orbán jóslatára

Még mindig vár a forint Orbán jóslatára

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Hogyan csökkenthetjük a stresszt, és lehetünk boldogabbak a 20-5-3 szabállyal?

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót

Jó esetben sosem kell töltőre dugni ezt az új villanyautót