szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Négy nagy amerikai tévéstúdió szerzői tucatjától vált meg, ezzel egyértelművé vált, hogy az idei tévészezonnak befellegzett.

A Los Angeles Times keddi cikke szerint a 20th Century Fox Television, a CBS Paramount Network Television, az NBC Universal és a Warner Bros. Television megerősítették a produkciós megállapodások felbontását. Péntekig több mint 65 író szerződését mondták fel.

A napilap cikkéből az is kiderül, hogy egy-egy író, szerző évente úgy 500 ezer dollártól 2 millió dollárig (86 millió forinttól 343 millió forintig) terjedő összegbe kerül a stúdiónak. Ebben az írók által alkalmazott stáb honoráriuma és költségei is szerepeltek.

A stúdiók lépése már azt is jelzi, hogy az Amerikai Írók Céhének (WGA) kéthónapos sztrájkja miatt leállt televíziós élet következő szezonja is bajba kerülhet. Egyelőre még a producerek és a sztrájkolók újabb tárgyalásait sem tűzték napirendre.

Nem tudni, hogy hány elbocsátásra kerülhet sor a szerződések úgynevezett "force majeure" záradékára hivatkozva, amely lehetővé teszi a stúdiók számára, hogy válság, például sztrájk esetén egyoldalúan bonthassanak szerződést az alkalmazottakkal. Ennek alapján egy szerzőt egyedül is elküldhetnek, de egy egész stábot is elbocsáthatnak - emlékeztetett a Times.

MTI Karrier

Hol dolgozhatnak munkavállalási engedély nélkül a magyarok?

Szabadon vállalhatnak munkát a magyarok a régi európai uniós tagországok közül tízben, öt országban viszont még mindig megkövetelik a munkavállalási engedélyt - olvasható az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján közölt EU-tájékoztatóban.

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

 A Wicked és A sógun kapta a legtöbb jelölést az "elő-Oscaron"

Indul a buli Washingtonban: mise, teázás, koncert és bál is van az elnöki beiktatás eseményei között

Indul a buli Washingtonban: mise, teázás, koncert és bál is van az elnöki beiktatás eseményei között

Nyomkövetőt tett nemzeti konzultációs levelekbe a Kutyapárt, nagyon furcsa helyen kötöttek ki

Nyomkövetőt tett nemzeti konzultációs levelekbe a Kutyapárt, nagyon furcsa helyen kötöttek ki

Kopint-Tárki: Láthatóan nem értékelik a magyar ipar cégei a kormány gazdaságpolitikai stratégiáját

Kopint-Tárki: Láthatóan nem értékelik a magyar ipar cégei a kormány gazdaságpolitikai stratégiáját