szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A pályakezdők elhelyezkedését segítő Start program keretében 2005. október 1-je, a kedvezmény alkalmazása óta 44 ezer fiatal igényelt Start kártyát, a feltételeknek 41 ezren feletek meg - tájékoztatott a Szociális és Munkaügyi Minisztérium.

A fiatal munkavállalókat foglalkoztató munkáltatók a kedvezményre jogosító kártya érvényességi idejének első évében a bruttó munkabér szerinti 15, a második évében 25 százalékos járulékkal letudják a társadalombiztosítási és a szolidaritási kötelezettséget, mentesülnek a tételes egészségügyi hozzájárulás fizetése alól. A kedvezményt a minimálbér másfélszereséig, felsőfokú végzettségűeknél annak kétszereséig érvényesítheti a foglalkoztató.

A kedvezmény egymást követően több munkáltatónál is igénybe vehető. Az igazolványt az adóhatóság állítja ki. A kártyán az adóazonosító jel, a pályakezdő neve, személyes adatai, a kiállítás és az érvényesség ideje szerepel.

A kártya a kiváltásától számított két évig érvényes, figyelembe véve azt is, hogy a munkavállaló 25 évnél, felsőfokú végzettségű esetében 30 évnél fiatalabb legyen, a kedvezményt ugyanis csak ez a korosztály veheti igénybe.

Eddig különösen a fővárosban és környékén, valamint Kelet-Magyarországon és a Kisalföldön volt népszerű a program. Budapesten 7338, Pest megyében 4606 kártyát igényeltek. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében csaknem 3 ezer, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Bács-Kiskun és Győr-Moson-Sopron megyében 2500 fiatal igényelt kártyát.

Az Országgyűlés már foglalkozik azzal a törvényjavaslattal, amely révén más társadalmi csoportokra is kiterjesztenék a hasonló kedvezményt. A Start Plusz és a Start Extra programnak várhatóan 4,1 milliárd forint lesz a forrásigénye, 2008-ban a kormány csaknem 14 milliárd forinttal számol. Ha az Országgyűlés tavasszal elfogadja a törvényjavaslatot, az új lehetőség a második félévtől vehető igénybe.

A javaslat szerint a gyermekgondozást követően, vagy a gyermekgondozási segély alatt, illetve az ápolási díj igénybevétele után járulékkedvezménnyel foglalkoztathatnák a munkáltatók a munkavállalókat, akik a Start Plusz kártyát válthatnák ki.

Ugyancsak járulékkedvezményt vehetnének igénybe azok a munkáltatók, akik ötven év feletti, vagy legfeljebb alapfokú iskolai végzettséggel rendelkező tartósan állást keresők foglalkoztatását vállalják, akik a Start Extra kártyát válthatnák ki.

A kártyák tulajdonosai is több munkáltatónál érvényesíthetnék a kedvezményt. A Start Plusz kártya tulajdonosát foglalkoztató munkáltatóknak a Start kártyával egyező kedvezmény járna.

A Start Extra kártya tulajdonosát alkalmazó munkáltatók az első évben teljes járulékmentességet vehetnének igénybe, a második évben 15 százalék lenne a járulékfizetési kötelezettségük a törvényjavaslat szerint, s ugyancsak nem kellene fizetniük két évig a tételes egészségügyi hozzájárulást.

MTI Karrier

Jön a Start Plusz és Extra kártya?

A Start kártya mellett a jövő év második felétől Start Plusz és Start Extra kártya bevezetését javasolja a parlamentnek egy törvénymódosításban Kiss Péter szociális és munkaügyi miniszter. Az új kártyákkal főleg az 50 év felettieket és a szakképzetleneket foglalkoztató munkaadók juthatnának kedvezményhez.

MTI Karrier

Nemcsak a fiatalok vehetik majd igénybe a Start kártyát

A lisszaboni célkitűzések magyarországi megvalósítását tárgyaló akcióprogram tervezete is foglalkozik a Start kártya továbbfejlesztésével. Eszerint a közeljövőben hasonló kártyát válthatnak majd ki a gyermek gondozása után munkát vállaló szülők, és a tartósan munkanélküliek.

MTI Karrier

Továbbra is sok fiatal érdeklődik a Start-kártya iránt

Az elmúlt másfél hónapban, a nyár ellenére is sok fiatal kívánt elhelyezkedni, ehhez 5548 Start-kártyát váltottak ki, így a Start-program indítása, 2005. október 1-je óta 30 448 kártyát adott ki az adóhatóság a fiatal munkavállalóknak.

MTI Karrier

Negyvenezer fő munkához jutását segíthetik a Start programok

A várakozások szerint mintegy 38-40 ezer fő munkához jutását segíthetik a jövőre induló Start Plusz és Start Extra programok a következő két évben - mondta Gúr Nándor, az Országgyűlés Foglalkoztatási és Munkaügyi Bizottságának szocialista alelnöke.

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Trump csillagháborús vaskupolát húzna Amerika fölé, hogy megvédje a rakétámadásoktól

Toroczkai a zsidózó sorokat üdvözli Majka új klipjében, Pottyondy Edina pedig már csak egy dologra vár

Toroczkai a zsidózó sorokat üdvözli Majka új klipjében, Pottyondy Edina pedig már csak egy dologra vár

Hetvenéves traktor és egy harmincéves Golf ütközött Zsédenynél

Hetvenéves traktor és egy harmincéves Golf ütközött Zsédenynél

Horvátországban még mindig ársapkáznak, most újabb árucikkekre terjesztik ki

Horvátországban még mindig ársapkáznak, most újabb árucikkekre terjesztik ki