szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége (MSZOSZ) hatékonyabb fellépést sürget a feketegazdaság visszaszorításával kapcsolatban - mondta a szervezet elnöke.

Az MSZOSZ elnöke szerint határozott fellépésre lenne szükség, mert az ismert statisztikai adatok szerint a bruttó nemzeti össztermék arányában a feketemunka a 25 százalékot is meghaladja hazánkban.

Százezreknek ad lehetőséget a feketemunka arra hogy ne fizessék a közterheket, s kimaradnak a közkiadások teherviseléséből is - mutatott rá  Pataky Péter.

Hozzátette: az MSZOSZ közreműködést ajánl ahhoz, hogy minden korábbinál határozottabb lépésekkel megkezdődjön a feketegazdaság kifehérítése, egy igazságos közteherviselés kialakítása.

Pataky Péter hangsúlyozta: a szakszervezetek biztos, minőségi munkahelyek létrejöttében érdekeltek.Támogatják a foglalkoztatási arány növelését, az inaktívak számának csökkenését, de fellépnek a terjedő határozott idejű foglalkoztatás ellen, hiszen az teljesen kiszolgáltatottá teszi a munkavállalókat.

Tiltakoznak a terjedő munkaerő-kölcsönzés ellen is, mert az nem ellenőrizhető, s ugyancsak növeli a dolgozók kiszolgáltatottságát.

Az MSZOSZ elnöke kitért az országos bértárgyalásokra is, s kiemelte: ragaszkodnak a három éves bérmegállapodás végrehajtásához.Kiállnak a versenyszféra további, szerintük teljesítménnyel alátámasztott 13-15 százalék arányú béremelése mellett, s elutasítják a kormány és a munkáltatók 3,5-6 százalékos ajánlatát.

MTI Karrier

Ausztriában szűkítik a feketemunka lehetőségét

Ausztriában 2007. január 1-jétől azonnal be kell jelenteni a foglalkoztatottakat a területileg illetékes betegbiztosítóknál, hogy ezzel is szűkítsék az illegális munkavállalás lehetőségét – adta hírül a Der Standard című osztrák napilap.

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

A szokásos helyre vonul el a Fidesz–KDNP februárban

Ferenc pápánál már nem áll fenn veseelégtelenség

Ferenc pápánál már nem áll fenn veseelégtelenség

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Nagy Márton elmondta, mely termékeknél várják el az önkéntes árcsökkentést az áruházláncoktól

Hiába Orbán Viktor csokrai, térképen is kiüti a szemet, akkora a nők lemaradása Magyarországon

Hiába Orbán Viktor csokrai, térképen is kiüti a szemet, akkora a nők lemaradása Magyarországon