Szél Bernadett országgyűlési képviselő, az LMP (Lehet Más a Politika) társelnöke bejelentette – mindenféle köntörfalazásokkal és mondvacsinált fönntartásokkal –, hogy pártja az október 2-ára kiírt népszavazáson arra hívja föl választóit, hogy Orbánnal és a Jobbikkal együtt szavazzanak. Erre a bejelentésre az erdélyi Tusnádfürdőn rendezett Orbán-cirkuszban (amelyen a Fidesz-KDNP-n kívül csak az LMP vesz részt) talált alkalmat.

A magyarországi médiák ezt a hírt nem kapták föl, hiszen olyan fontosabb – és talán csakugyan fontosabb – dolgok foglalkoztatják őket, mint a Pokémon Go.

A nem túl nagy terjedelmű (és az ebben a kérdésben ráadásul mintegy felerészben a jobboldal mellett álló) ellenzéki közönség számára azonban ennek mégis van jelentősége. Az LMP nem csatlakozott az ellenzéki pártok bojkottfölhívásához, és eleinte valami olyasfélét mormogott és suttogott, hogy szavazzon mindenki a belátása szerint, ők nem szeretik ezt az egészet.

Az LMP korábban is szörnyű dolgokat beszélt a menekültkérdésről – de mivel az Orbán-kormány végül csakugyan lezárta a határokat, s már csak nagyon kevés menedékkérőt gyötör Röszke és Tompa környékén, az LMP elvtelenségének már nem volt gyakorlati érdekessége.

Kitartott a „sem kormánypárt, sem ellenzék” pozíció mellett. Most ez a helyzet megváltozott. Hiába küzd a rokonszenves Hadházy Ákos a kormánypárti korrupcióval, ami végül is nem politikai, hanem morális ügy, amelyhez nem kell ellenzékinek lenni, csak becsületes embernek – és nagyon jól teszi, hogy csinálja. Efelől még a jobboldalhoz tartozhat. És most már oda is tartozik.

Egyébként a menekültkérdés szintén erkölcsi kérdés is – meg persze világnézeti és politikai kérdés. Az, hogy valaki kétségbeejtő helyzetben lévő, kiszolgáltatott és üldözött emberek ellen a regnáló magyar szélsőjobboldal rasszista kampánya mellé áll (és itt nem halálra ijesztett, tájékozatlan, megtévesztett szegény emberekről van szó, akikre nem szabad neheztelni, hanem politikai professzionistákról), az kiállította magáról azt a bizonyítványt, amely után az összes többi gesztusai és akciói nem számítanak. Beszélhet az LMP most már akármit.

A menekültkérdésről és az egész migrációs problémahalmazról igenis vitatkozni kell – ha az a premissza, hogy segíteni akarunk, és azon törjük a fejünket, hogy miként segíthetnénk, miközben az összes európai népjóléti rendszerek rossz állapotban vannak, pláne az itteniek –, de nem az LMP-vel. Magam is tudom, hogy az LMP-nek számos kitűnő akciója, okos javaslata, bátor gesztusa volt, hogy helyt állt sokszor, amikor rajta kívül más nem. Mindegy már. Mert most ez a magyarországi és az európai politika alapkérdése, és ebben az alapkérdésben az LMP a rossz oldalra helyezkedett.

Természetesen nagy kérdés, hogy a sűrűsödő merényletek, terrortámadások borzalmai közepette (amelyek így vagy úgy az iszlámhoz vagy egyes muszlimokhoz kapcsolódnak) még hallatszik-e a humanizmus és az együttérzés hangja, hogy még van-e valaki, aki a polgári társadalom egyik pillére (a gazdasági tevékenység korlátozatlansága, a magántulajdon és a piac) mellett a másik, épp ennyire fontos pillérét (a jogot: és a nemzetközi jog épp annyira jog, mint a Btk.) is tiszteletben óhajtja tartani és érvényesíteni. A jog félresöprése (amely nálunk az 1989 és 2010 közötti alkotmányos joganyag törvényhozási megsemmisítésével kezdődött, amely fölért két államcsínnyel – miközben a haladó ifjúság önfeledten ropta gagyizenére a haláltáncot) a kései kapitalizmus viharos hanyatlásának egyik látható jele; de ebből a hanyatlásból láthatólag nem lesz új rend, csak további hanyatlás. A szokásos kombinációval: diktatúra, káosz, háború.

Visszatérve apró vidéki ügyeinkhöz: ha az LMP még egyszer emberi és szociális jogokról meg effélékről beszél, még ha netán értelmesen is – ami előfordulhat –, akkor forduljunk el, és vonjuk meg a vállunk. Ez nehéz próbatátel volt, és az LMP elbukott.

Korábban nem egyedül sumákolt, sőt: az MSZP egyik vezetője, Hiller István professzor, az Országgyűlés alelnöke, a szocialista párt választmányának új elnöke nyilvánosan helyeselte a magyar határokon fölhúzott szögesdrót-kerítést – és más árulásokról és  kétértelműségekről is van tudomásunk, gondoljunk csak a hírhedt miskolci polgármesterválasztásra és következményeire (de legalább a népszavazás döntő problémáját illetően a balközép ellenzéki pártok helyesen határoztak. A módszer (bojkott, vagy se) másodlagos, az elutasítás a lényeg. Ez a minimum, amit mérsékelten emberséges, többé-kevésbé demokratikus, úgy-ahogy antifasiszta pártoktól elvárhatunk. Az LMP és a Jobbik Orbán mellett van a népszavazás kérdésében. Ez világos beszéd.

Viszonylag kevesen vagyunk, akik az etnicista, idegengyűlölő egységfront nézeteit és módszereit elutasítjuk, sokan közömbösek, és nagyon sokan vannak a megtévesztettek és megrémítettek. De most tudjuk, hogy hányadán állunk.

Én sok minden miatt tiszteltem és kedveltem az LMP embereit, nézeteltéréseink ellenére – lásd írásomat Schiffer Andrásról –, és a múlt tekintetében nincs is okom ezt megtagadni. (Ahogyan a korábbi bírálataimat se.) De mától kezdve ellenfele vagyok és leszek az LMP-nek, ahogyan az ellenfele vagyok a Jobbiknak meg a Fidesz-KDNP-nek. És ebben, a legfontosabb kérdésben szövetségese vagyok a balközép ellenzéki pártoknak (amelyekkel úgyszólván semmi másban nem vagyok egy véleményen, s amelyek politikájában nem bízom), méghozzá egyértelműen és határozottan. Ez nem sokat számít, egyetlen emberről van szó.

Még csak azt se mondhatom, hogy meglepődtem vagy csalódtam. Föl se vagyok háborodva. Vesztésre állunk, az LMP pedig az érzelmi többségbe illeszkedik, ami nem szokatlan magatartás.

Kár, hogy gyalázatos.