Kis János terjedelmes interjút adott a Beszélő folyóiratnak, amelynek 1981 és 1989 között illegális (szamizdat) korszakában szerkesztője volt. A liberális filozófus – aki 1991 az SZDSZ elnöke volt, majd a D–209-es ügy miatt 2002-ben pártjából kilépett – a lap szerkesztőinek kérdéseire válaszolva elemzi a magyar politikai helyzetet. Az interjú szokatlan módon már a lap megjelenése előtt olvasható az interneten.

Kis János nyilvánvalónak tekinti a Fidesz győzelmét, de lát némi esélyt arra, hogy Orbán pártja ne szerezzen kétharmados, az alkotmány és más sarkalatos törvények módosításához szükséges parlamenti többséget. A Fidesz a választások napjáig már csak veszíthet óriási támogatottságából: „részint a kampány során elkövetett hibái miatt, részint pedig azért, mert a feljövőben lévő Jobbik nemcsak az MSZP rovására növekszik, hanem az ő rovására is. […] Másfelől nem tudhatjuk, hogy a passzivitásba vonult szocialista szavazók közül mennyien döntenek úgy az utolsó hetekben és napokban, hogy mégis elmennek szavazni. […] A Jobbik előretörése, Orbán egyik-másik nyilatkozata felrázhatja a jelenleg passzív szocialista szavazókat, miközben a saját pártjuk képtelen mozgásba hozni őket.”

Kis határozottan állást foglal abban a vitában is, mennyire lenne üdvös a magyar demokráciára nézve, ha a Fidesz egyedül birtokolná a mandátumok kétharmadát. „A kétharmados törvények alkotmányunk garanciális intézményei közé tartoznak: arra találták ki őket, hogy az ország egyik felét képviselő erők ne nyúlhassanak az alapvető politikai szabadságokhoz és az alapvető intézményekhez az ország másik felének beleegyezése nélkül. A törvények túlnyomó többsége nem kétharmados, ezért a parlamenti többség mindig tud kormányozni. A kétharmados törvények léte azonban biztosítja, hogy a többség uralma ne vezethessen a kisebbség érdekeinek és jogainak semmibevételéhez” – idézi fel a rendszerváltó alkotmányozás megfontolásait.

Kis János úgy látja, éppen a Fidesz torpedózta meg azt a gyakorlatot, amely az alapkérdésekben az ellenzék és a kormány közti konszenzusra törekedett. Amikor a Fidesz 1998-ban kormányra került, deklarálta, hogy nem kíván az ellenzékkel egyezkedni, majd 2002 után ellenzékben pedig „arra rendezkedett be, hogy eleve meghiúsítson minden megegyezést”.

A liberális gondolkodó készpénznek veszi, ha a Fidesznek lehetősége lesz rá, átírja az alkotmányt és fenekestől forgatja fel az ország közjogi berendezkedését. „Orbán világosan megmondta, hogy nem »duális erőtérben« kíván kormányozni. Ha kétharmados többséget szerez, ezt arra használná, hogy a »nemzeti ügyeket« egyedül fogalmazza meg, »nem állandó vitában«, nem kompromisszumokat keresve. Azon volna, hogy tizenöt-húsz évre megakadályozza »a duális rendszer visszaállásának lehetőségét«. Aki úgy gondolja, hogy a Fidesz kétharmados többsége jó volna az országnak, gondoljon bele, hogy ez mit jelent.”

Ha a Fidesz nem szerzi meg a kétharmadot egyetlen józan választása lehet, együttműködni a tőle balra álló pártokkal. Kis János úgy látja ugyanis, hogy a Fidesz nehéz helyzetben fog kormányozni, amelyet részben magának köszönhet, mert „2006-ban ráült a Gyurcsány-kormány erkölcsi válsága következtében politikai szerephez jutott elit- és rendszerellenes radikalizmus hullámaira”, csakhogy azok túlcsaptak rajta. A hullámok taraján már a Jobbik terpeszkedik, amely mindent meg fog tenni, hogy kihasználja a Fidesz kormányzása során szükségszerűen előálló csalódottságot. Kis szerint a Fidesz vezetői is tudják, a Jobbik pártjuk „halálos ellensége” már csak azért is, mert Vonáék az ő táboruk rovására növekedhetnek.

„Ilyen körülmények közt nagyon fontos lesz a Fidesz-kormány számára, hogy ne kerüljön két tűz közé. Muszáj lesz keresnie a modus vivendit a tőle balra lévő ellenzékkel, különben nem lesz képes úrrá lenni a helyzeten. Ha így jár el, akkor az együttműködést ahhoz a feltételhez lehet kötni, hogy az alkotmányos alapkérdésekben egyezzen meg a demokratikus erőkkel. A megegyezés átmentheti – vagy helyreállíthatja – a köztársasági alkotmány alapstruktúráját: a parlamentnek felelős kormányt, a többségi uralom alkotmányos korlátait és a politikai szabadságjogokat” – szól Kis pozitív forgatókönyve.

De van negatív is: Ha „a Fidesz vezetői nem értik meg vagy nem lesznek képesek követni a helyzet parancsát, akkor az új magyar demokrácia nehezen helyrehozható károkat fog szenvedni. Alkotmányos berendezkedése eltorzul, a rendszerbe vetett bizalom tovább gyengül, és a rendszerelutasító erők közelebb kerülnek ahhoz, hogy kormányalkotó tényezővé váljanak. A legnagyobb árat azonban maga a Fidesz fizetné vezetőinek elvakultságáért. Izolálná magát, felmorzsolódna, és nemhogy 15-20 évre, talán még nyolc évre sem tudná megtartani a hatalmat. Ezt semmilyen hatalomkoncentráció nem akadályozhatná meg” – summázza prognózisát Kis János filozófus, a Közép-európai Egyetem (CEU) professzora. 

(Beszélő, 2010/2–3)

Sk