Ételosztás © Szegő Péter

Mint szórólapjukon a szervezők fogalmaztak: az Operabál és a „rongyos bál” szimbolikusan jeleníti meg a magyar társadalom polarizáltságát. "Miközben a magyar politikai, gazdasági és kulturális elit 'kiválóságai' a bálok báljának hamisítatlan, mással össze nem hasonlítható atmoszféráját élvezik, mi az úttest túloldalán azért gyűlünk össze, hogy bemutassuk a társadalom másik, egyre bővülő csoportját: a hajléktalanokat, a munkanélkülieket, a segélyből élőket, egyszóval a társadalom peremére szorítottakat.”

Benyik Mátyás, az ATTAC Magyarország elnöke a hvg.hu-nak azt mondta: rendezvényük alapvetően rendszerkritika, nem pedig kormánybuktató tüntetés. A globalizáció és a nyitott piac súlyos társadalmi problémákat, sokak számára elszegényedést hozott – mondta –, ezért a tüntetéssel fel akarják hívni a közvélemény figyelmét a társadalom másik pólusára, a rendszerváltás veszteseire. A korábban kiépült szociális ellátórendszert meg kellene menteni, a leszakadt térségek felemelkedéséért pedig tennie kéne a politikának – fűzte hozzá.

Az ellen-Operabálon megjelent néhány, az általuk hordott jelképek alapján nemzeti radikálisnak tűnő személy. Arra a kérdésre, hogy miért jelentek meg egy baloldali tüntetésen, egy nő azt válaszolta, hogy mindenütt ott vannak, ahol „a nép mellett emelik fel a szavukat”. Az illető hölgy teli torokból énekelte végig az Internacionálét – ami egyébként a KFT Bál az operában és az Edda Művek Elhagyom a várost című száma között csendült föl. Egy – szintén nemzeti radikálisnak tűnő – férfi nem volt hajlandó válaszolni a hvg.hu kérdésére, hogy miért sípol folyamatosan.

Azután, mindenki csodálkozására, megjelent Gonda László, a Magyar Nemzeti Bizottság 2006 ügyvivője, a Kossuth téri tüntetések egyik fő szervezője. Gonda azzal magyarázta jövetelét, hogy „szimpatizál azokkal, akik a társadalmi igazságosság és a szociális érzékenység mellett demonstrálnak”. Félelmének adott hangot, hogy „a magyarok az észak-amerikai indiánok sorsára jutnak”.

Gonda és Benyik vitája © Szegő Péter

Ezt követően komoly vita alakult ki az ATTAC Magyarország vezetői és Gonda között. Gonda  „zsidó származású magyar honfitársai érdekében” óvott az izraeli tőke magyarországi megjelenésétől. Indrea József, az ATTAC Magyarország elnökségi tagja károsnak mondott mindenféle tőkét, amely „fölfalja az embert”, s azzal vádolta Gondát, hogy zsidózik. „Itt sem a piacpártiaknak, sem a rasszista, klerikális, félhorthista, nyilasoskodó konzervatívoknak nincs helyük” – szögezte le.

Indrea Józsefnek ezután másirányú elfoglaltsága akadt: a szónoki hangszórót a szemközti Opera felé irányítva  kiabálta: „Az Operát meggyaláztátok, tizenkilenc évig éltetek a nyakunkon, tönkretettétek a szociális hálót, leszegényítettétek a nép háromnegyedét! Szégyelljétek magatokat!” A hvg.hu-nak úgy nyilatkozott, hogy politikai példaképei a francia forradalom veszettjei, tehát a „jakobinusokon is túl” pozicionálja önmagát. Szerinte Magyarországon nem fasiszta veszély van, hanem fasizmus, ami a privatizált munkahelyeken jelenik meg. Leszögezte: egy most vasárnapi választáson csakis a Vajnai Attila féle Munkáspárt 2006-ra szavazna, mert a Thürmer Gyula vezette Magyar Kommunista Munkáspárt „lepaktált a szélsőjobbal”.

Tüntető vörös zászlóval © Szegő Péter

Egy magát megnevezni nem kívánó, vörös zászlót lengető fiatalember sajnálatosnak mondta, hogy az SZDSZ és a Jobbik egy követ fúj, amikor támogatják a tőkés rendet, „csak amíg az SZDSZ a transznacionális, addig a Jobbik a magyar tőke szálláscsinálója”. Arra a kérdésre, hogy ha rajta múlna, fölszámolná-e a többpártrendszert, igennel válaszolt. Humánus diktatúrát vizionált, amely az osztályellenség életét megkímélné, csupán internálnák őket. Ugyanakkor nem zárta ki, hogy a forradalmi átalakulásnál esetleg mégis csak be kell vetni a forradalmi terror jól bevált eszközét.

Közben gépről szólt a zene, és összegyűlt pár tucat ember, főleg fiatalok. Többek közt Bikini-, Korál-, LGT- és John Lennon-szerzemények csendültek föl. A rockzenét játszó, négytagú Kaukázus is a virtuális színpadra lépett, zárásként pedig az egy szál gitárral önmagát kísérő Nemes András produkciója következett, nyomdafestéket nem mindig tűrő szöveggel.

Szegő Péter