szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Trójánál négyszer nagyobb bronzkori települést tárnak fel a törökországi Manisa tartományban, Gölmarmara város közelében.

Az ásatásokban amerikai, európai és törökországi egyetemek régészei vesznek részt, a szakemberek szerint az ókori város a késő bronzkorban, Kr.e. 1600 és 1200 között élte fénykorát - olvasható a Hurriyet című török lap angol nyelvű kiadásában.

"A legnagyobb bronzkori településről van szó, amelyet az Égei-tengeri régióban ismerünk" - fogalmazott Sinan Ünlüsoy, az izmiri Yasar Egyetem professzora, a régészeti expedíció helyettes vezetője, aki szerint a lüdök őseinek fővárosa lehetett. 

Azt mondta, a feltárásoknak köszönhetően megismerhetik, miként élt a bronzkori népesség évszázadokkal azelőtt, hogy a lüdök feltalálták a pénzt, vagyis Kroiszosz uralkodása előtt, aki elsőként veretett ezüst- és aranyérméket, megteremtve a valódi pénzt, amelynek súlyát és fémtartalmát pecsétjével garantálta.

A török régészprofesszor kitért arra is, hogy a térségben, a Marmara-tó környékén feltérképeztek hat ókori várat, amelyek egymástól egynapi járásra helyezkedtek el. A nemzetközi expedíció megkezdte a legnagyobb, 3500 éves erőd feltárását, amelyről a Hettita Birodalom korabeli dokumentumai is említést tesznek.

 

Súlyos tüdőgyulladást kapott Ursula von der Leyen, nem megy el a lengyel elnökség nyitóülésére

Súlyos tüdőgyulladást kapott Ursula von der Leyen, nem megy el a lengyel elnökség nyitóülésére

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

Egy indiai lap szerint nem Orbán, hanem Lévai Anikó kap ájurvédikus kezelést Indiában

„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

„Engedjétek el a túszokat, különben végetek” – üzente Trump a Hamásznak

Huszonkilenc éves magyar karmester lesz a Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatója

Huszonkilenc éves magyar karmester lesz a Luxemburgi Filharmonikusok zeneigazgatója