szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Négy csontvázat fedeztek fel Észak-Indiában, melyek a régészek szerint akár ötezer évesek is lehetnek. Egy indiai és egy dél-koreai régészcsapat három éve kutatja az Indus-völgyi civilizációkat, felfedezéseiket szerdán mutatták be Harijána államban.

Egy hajdani falu temetőjében találták meg az elmúlt napokban két férfi, egy nő és egy gyermek csontvázát. Mellettük olyan tárgyakra is bukkantak, amelyek egy, a reinkarnációban hívő társadalomra engednek következtetni – nyilatkozta Niles Dzsadav, az ásatási projekt alelnöke a Hindustan Times című lapnak.

Találtak még gabonával töltött kerámiaedényeket és kagylóhéjból készült karpereceket is. Ebből a kutató szerint azt a következtetést lehet levonni, hogy az itt élők hittek a lélekvándorlásban.

Régi játékok is napvilágra kerültek: egy pórázos kutyafigura az állatok korai háziasítására, egy egyszarvút formázó alak a szakértők szerint jellegzetes mítoszvilágra utal.

Az Indus-völgyi, más néven Harappa-civilizáció az indiai szubkontinens legrégebbi ismert városi kultúrája. A kutatók remélik, hogy az Újdelhitől északnyugatra lévő, 20 hektáros ásatási terület további érdekes leleteket rejt.

„Ezekkel semmiképp”, még ha tízmillióan szavaznak is rájuk – megváltót keres az újra kettészakadt Németország

„Ezekkel semmiképp”, még ha tízmillióan szavaznak is rájuk – megváltót keres az újra kettészakadt Németország

Trump az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából is kiléptette az USA-t, és az UNESCO-tagságot is felülvizsgáltatja

Trump az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából is kiléptette az USA-t, és az UNESCO-tagságot is felülvizsgáltatja

Andrew Tate és az öccse elhagyhatta Romániát és Amerikába megy

Andrew Tate és az öccse elhagyhatta Romániát és Amerikába megy

Beiktatták az új osztrák kormányt

Beiktatták az új osztrák kormányt