szerző:
MTI
Tetszett a cikk?

Elstartolt Abu-Dzabiból hétfőn kora reggel a Solar Impulse 2 elnevezésű napelemes svájci repülőgép, amelynek két pilótája be akarja bizonyítani, hogy lehetséges körberepülni a Földet egyetlen csepp hagyományos, környezetszennyező üzemanyag nélkül.

MTI/EPA/Ali Hajder

A négy napelem-meghajtású motorral működő Solar Impulse 2 (SI2) pilótái azt tervezik, hogy keleti irányban elindulva és 35 ezer kilométert megtéve ide térnek vissza körülbelül öt hónap múlva. Útjuk az Arab-tengeren át Indiába, majd Mianmaron át Kínába vezet. Innen átrepülik a Csendes-óceánt, átszelik Észak-Amerikát, majd az Atlanti-óceán felett is átkelnek, hogy Dél-Európán és Észak-Afrikán keresztül visszatérjenek kiindulópontjukra. A hosszú úton tucatnyi köztes megálló szerepel, a pilóták ezek alkalmával váltják egymást az együléses repülőgépen.

MTI/EPA/Ali Hajder

A SI2-es 72 méteres szárnyfesztávolsága eléri az Airbus A380-ét, súlya azonban mindössze 2300 kilogramm, ami 150-ed része a Superjumbo becenevű nagygépének. A 2014 áprilisában bemutatott repülőgép végsebessége 140, utazósebessége 90 kilométer/ óra. A világkörüli utat azonban a tervek szerint viszonylag alacsony – 50 és 100 kilométer közötti – sebességgel, 8500 méteres magasságban, 25 levegőben töltött nap alatt teszi majd meg.

MTI/EPA/Ali Hajder
Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

Saját szemével is látta az amerikai nagykövet a magyarországi korrupció jelképeit

A járványhelyzet miatt kötelező a maszkhasználat és látogatási korlátozásokat vezetnek be a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjában

A járványhelyzet miatt kötelező a maszkhasználat és látogatási korlátozásokat vezetnek be a Semmelweis Egyetem Klinikai Központjában

Lang Györgyi kétszer is gyereket várt Kulka Jánostól, de mindkétszer elvetette

Lang Györgyi kétszer is gyereket várt Kulka Jánostól, de mindkétszer elvetette

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává

Szeretettel Erdélyből: így válik Hurghada az „új paradicsom” ideáljává