Így vagy úgy, de minden magyar embernek van egy története a panellal. A lakótelepi játszótereken egy generáció nőtt fel, a lakótelepi nagymamákat már az ő gyerekeik látogatják. Az építészetét, a szabályos formáit egyesek geometriai csodának, mások modern falanszternek látják. A panelblokkokat romantikussá tette a Szomszédok és az Utánam, srácok!, a sztereotípiaként elterjedt féligazságok miatt másokban rossz szájízt kelt, ha azt hallja, Havanna-lakótelep.

Akár szeretjük, akár nem: a panelház szerves része a történelmünknek, a társadalmunknak és a városainknak, és talán sosem volt még alkalmasabb az idő, hogy beszéljünk róla. Az energiaválság minden háztartást érint, a fenntartható városok a szemünk láttára épülnek, az építészeti megoldások napról napra fejlődnek, a közös történelmünkről szóló viták meghatározzák a közbeszédet. Ahhoz pedig, hogy a panelek ne egy letűnt kor emlékei legyenek, diskurzusra van szükség: Telepszemle című cikksorozatunkban építészettől a művészetig, energetikától a várostervezésig vizsgáljuk, hogyan született, maradt velünk, és lehet a jövőben is élhető a panel.

Sorozatunk első részében, péntek este Erő Zoltánnal, Budapest főépítészével beszélgetünk arról, tényleg annyira rossz-e a fővárosi lakótelepekről kialakított kép, és tényleg ezek jelentik-e a legnagyobb gondot a főváros modernkori építészetében.

Szeretnénk, hogy olvasóink is részei legyenek ennek a diskurzusnak. Van egy érdekes története, emlékezetes fotóalbuma, vagy mindenki számára fontos vitaindítója a panelházakról? Küldje el a [email protected] e-mail-címre!