Zlotoff így vall ezekről a munkáiról: „Az epizódok megírásához bődületes mennyiségű kreatív anyagot kellett produkálnom rendkívül szoros határidővel. Nem engedhettem meg magamnak az elakadás luxusát.”

Évek múltán mégis azon kapta magát, hogy megrekedt. Nem jött az ihlet a megszokott helyeken – például amikor az íróasztalánál próbálta továbbszőni a történetet. Inkább akkor pattant ki a fejéből az isteni szikra, amikor autót vezetett vagy zuhanyozott. Ez olyan gyakorivá vált, hogy egy idő után felugrott az asztalától, kocsiba vágta magát, és hazament zuhanyozni, ha elakadt.

Végül úgy döntött, a végére jár a dolognak, és azt találta, hogy egy enyhén stimuláló tevékenység, például a tusolás foglalkoztatja ugyan a tudatos gondolkodást, de nem túl erőteljesen. Egyfajta inkubációs időszakként szolgál, amelynek során a tudatos szintről a tudatalattiba tudjuk áttenni a minket foglalkoztató problémát.

Márpedig a tudatalatti sokkal jobb problémamegoldó: jóval gyorsabb, jóval energiahatékonyabb, és közel korlátlan memóriakapacitással rendelkezik. Hiszen míg a tudatos elme egyszerre átlagosan csak hét információegységet tud kezelni, a tudatalattink látszólag korlátlan számúval is zsonglőrködhet.

Zlotoff tett egy még ennél is fontosabb felfedezést: a tudatalatti előre beprogramozható. Tudatosan adhatunk az agyunknak egy megoldandó problémát, majd enyhén stimuláló tevékenységgel aktiválhatjuk a tudatalattinkat. A tevékenység végén pedig újra mozgósítanunk kell tudatos elménket, hogy hozzáférjünk a megoldáshoz. Zlotoff MacGyver-módszernek nevezte el a metódust. Nézzük most meg, hogyan működik a gyakorlatban!

Első lépés: a probléma meghatározása

Írjuk le, mi a megoldandó probléma! De tényleg írjunk: nem elég csupán hangosan kimondani. Nem segít, ha elmondjuk egy barátunknak. Az írás a lényeg, mivel a tapintásélmény kapcsolatban áll az emlékezettel. Fogalmazzuk meg részletesen, de ne aggódjunk amiatt, hogy elég összefüggő-e a szövegünk.

Például holnap neki kellene látnom a következő fejezet megírásának a könyvemben, de megrekedtem. Nem is tudom, hol kezdjem. Ilyenkor ezt írom le: „Holnap új fejezetet akarok írni, amelyik vicces, lebilincselő, és úgy végződik, hogy az olvasó alig várja a folytatást. A kék bálna és Teréz anya is benne lesz.”

Felsorolom tehát a részleteket, de nem törekszem az összefűzésükre. Miért? Mert a mintafelismerés úgyis be van építve a rendszerbe. Ha világos célokat tudok kitűzni, a következő lépésben a többi már megy, mint a karikacsapás.

Második lépés: inkubáció

Most lépjünk hátra kettőt! Ha már ráéreztünk az ízére, akkor 1–4 óra közötti időtartam általában elegendő. Kezdetben azonban szánjunk rá nagyjából fél napot (vagy aludjunk rá egyet). Ebben az időszakban csináljunk valamit, ami felélénkít, de nem megterhelő.

Zlotoff például repülőgépmodelleket készít. Ugyanígy a kertészkedés, a takarítás és a kosárlabdázás is működhet, miként egy hosszabb séta is. Tévézni nem tanácsos – ilyenkor túlságosan nehezünkre esik átváltani a tudatos szintről.

Ha az inkubációs időszakban sportolunk, válasszunk valami könnyű, nem megterhelő testmozgást. Ha edzés közben túlerőltetjük magunkat, utána nehezebben találunk rá a vágyott megoldásra. Ha pedig felidegesítjük magunkat, amiért fáradtak vagyunk, és nem boldogulunk, a szorongás még tovább rontja az összefüggések meglátásának képességét, így még nehezebben találunk megoldást a problémára.

Harmadik lépés: szabad írás

HVG Könyvek

Az inkubációs időszak elteltével üljünk vissza a jegyzetfüzetünkhöz, és kezdjünk megint írni! Mindegy, mit: másoljunk ki pár bekezdést a kedvenc könyvünkből, írjunk le egy dalszöveget vagy egy haikut. Rövid idő múltán – általában pár percen belül – körvonalazódni kezd a problémánk megoldása.

A fenti példánkhoz visszatérve egyszerűen azzal kezdem, hogy „Most megpróbálom megírni a következő fejezetet, de nem igazán tudom, miről szóljon”. Talán túl egyszerűen hangzik, de lenyűgözően hatásos. Azt fogjuk megélni, hogy a szokásosnál sokkal gyorsabban és hatékonyabban oldunk meg kreatív problémákat.

Zlotoff szerint a módszer legfőbb előnye, hogy megnyugtat: „Nem kell többé aggódnom amiatt, ha elakadok. Hiszen tudom, hogy a tudatalattimból olyan megoldások is kipattanhatnak, amelyeket a tudatos elmém szó szerint el sem tud képzelni. Ráadásul jóval gyorsabban. Emiatt teljesen megszűnt az írással kapcsolatos szorongásom.”

A fenti cikk Steven Kotler A lehetetlen művészete című könyvének szerkesztett részlete. Könyvében a szerző felvázolja a csúcsteljesítmény biológiai hátterét, és megmutatja, hogyan találhatjuk meg saját „lehetetlenünket”, és milyen szokások kialakításával indulhatunk el a csúcs felé vezető úton. A könyvet itt rendelheti meg kedvezménnyel.