Tetszett a cikk?

Friss információk szerint a volt budapesti rendőrfőkapitány vezette azt az autót, amely tegnap gázolt el egy nőt egy szekszárdi gyalogosátkelőhelyen.


A szekszárdi rendőrkapitány nem erősítette meg az értesülést és személyiségi jogokra hivatkozva nem is árulta el, hogy valóban a volt budapesti rendőrfőkapitányról van-e szó. Mint mondta, a baleset körülményeit büntetőeljárás keretében szakértők bevonásával vizsgálják.

A Tolna Megyei Online információi szerint dr. Berta Attila vezette az autót, amely a balesetet okozta. Ő közel másfél évig -1997 januárjától 1998 augusztusáig- állt a Budapesti Rendőr-főkapitányság élén. Berta Attilát a BRFK éléről azért váltották le, mert eljárás indult ellene két ügyben. Hivatali hatalommal való visszaéléssel és okirathamisítással gyanúsították. Az egyik ügyben azt állították róla, hogy beosztottaival szüreteltette szőlőit, a másikban pedig azzal, hogy szolgálati autóját jogtalanul kölcsönadta fiának. Később mindkét eljárást megszüntették bűncselekmény hiányában.

A hatvan éves szekszárdi asszony csütörtökön a megyei önkormányzat előtti zebrán kelt át, amikor külső sávban, a vasútállomás felől a városközpont irányába közlekedő személygépkocsi elgázolta. Az asszony olyan súlyos sérülést szenvedett, hogy a kórházba szállítást követően belehalt sérüléseibe.

 

MTI Itthon

Megvan az újpesti cserbenhagyó gázoló

Elfogta a rendőrség azt a férfit, aki azzal gyanúsítható, hogy Újpesten autójával elgázolt, majd cserbenhagyott négy, a zebrán szabályosan átkelő gyalogost - közölte a rendőrség.

MTI Itthon

Verekedés a fővárosban, egy férfi meghalt

Életét vesztette egy férfi a főváros XIV. kerületében, miután két társaság összeverekedett egy szórakozóhelyen, egy másik ember megsérült - közölte a BRFK csütörtök este.

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Korrupcióellenes vizsgálatot indítottak az ukrán védelmi miniszter ellen

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

Örül, hogy meleg a tél? Várja csak ki, milyen lesz az augusztusi negyven fokban!

Elfogadták az újabb szankciós csomagot, Szijjártó kiharcolta, hogy focicsapatokra és Kirill pátriárkára ne vonatkozzon

Elfogadták az újabb szankciós csomagot, Szijjártó kiharcolta, hogy focicsapatokra és Kirill pátriárkára ne vonatkozzon

Sikerült annyira összezsugorítani a fejlett mesterséges intelligenciát, hogy már elfut egyetlen telefonon

Sikerült annyira összezsugorítani a fejlett mesterséges intelligenciát, hogy már elfut egyetlen telefonon