szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Súlyos sérüléssel végződő baleset történt szerda este kilenc óra után Kapuvár belterületén, a vasúti töltés mentén. Egy punkfesztiválra igyekvő tizenéves társaság egyik tagját sodorta el a vonat.

A fiatalok nem a szervezők által javasolt megközelítési útvonalon mentek a fesztivál helyszínére, hanem szándékaik szerint lerövidítették volna az útvonalat, ezért a vasúti töltésen gyalogoltak. A rendőrség most azt vizsgálja, hogy miképpen fordulhatott elő, hogy nem vették észre a Győr felől érkező szerelvényt - értesült a kisalföld.hu.

A három fiatal egyikét a vonat elsodorta; a tizenhét éves kunszentmártoni fiú súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A sérültet - állapotának stabilizálása után - a kiérkező mentők a megyei kórházba szállították. A baleset miatt a vasúti közlekedés több mint egy órán át szünetelt a vonalon. A rendőrségi helyszínelés egészen a késő esti órákig tartott, az egyenruhásoknak a tűzoltók világították meg a baleset helyszínét.

MTI Itthon

Kevesebb a halálos közúti baleset

Jelentősen, 32 százalékkel csökkent a halálos közúti balesetek száma 2008 első öt hónapjában a megelőző év hasonló időszakához képest - olvasható a rendőrség honlapján kedden közzétett statisztikában.

Magányosan él a Szomszédok Gábor Gábora, a karácsonyt is egyedül töltötte

Magányosan él a Szomszédok Gábor Gábora, a karácsonyt is egyedül töltötte

"Játszom, amíg élek” - ilyen volt Hobo arénakoncertje, amire még Orbán Viktor is elment

"Játszom, amíg élek” - ilyen volt Hobo arénakoncertje, amire még Orbán Viktor is elment

Összejöhet a 600 forintos benzinár, a hétvégén is csökkennek az árak

Összejöhet a 600 forintos benzinár, a hétvégén is csökkennek az árak

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára

A pénzügyi tudatosságnak nincs alsó korhatára