"Lovat! Országomat egy lóért!" – kiáltotta Shakespeare drámájában a bosworthi csata hevében III. Richárd angol király. Aljakszandr Lukasenka most nem kiáltott, viszont odaadja országát egy székért, az államfői tisztségért. Nehéz másképpen értelmezni azt, hogy miután több mint két évtizedig ellenállt az orosz–fehérorosz államszövetség elmélyítését szorgalmazó moszkvai törekvéseknek, most hetek alatt végleges megállapodás született a gazdaság és a társadalom fontos területeit érintő integráció valamennyi kérdéséről.

„A két ország egyesíti makroökonómiai politikáját” – mondta a három és fél órás moszkvai találkozó után Vlagyimir Putyin orosz elnök, aki szerint a fehéroroszok és az oroszok olyan jó szomszédok, akiknek közös történelmük és értékrendszerük van, és akik nem érzik idegennek magukat a másik országban. „Együtt erősebbek vagyunk” – magyarázta, majd arról is beszélt, hogy a tárgyalásokon nem került szóba a két volt szovjet tagköztársaság közötti politikai integráció mélyítése.

A huszonnyolc szakterületre kiterjedő gazdasági integráció részeként a két ország egyesíti gázpiacát – Fehéroroszország eddig is orosz belföldi áron kapott nagy mennyiségű gázt, amelynek nagy részét reexportálta és ebből minden évben több milliárd dolláros jövedelmet ért el – és Oroszország több száz millió dolláros hitellel is segíti szomszédját.

A szövetségi programok részeként a két ország egységesíti a gazdaságot szabályozó törvényeket – ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy Fehéroroszország átveszi az orosz szabályokat – a cél az, hogy egységes pénz- és energiapiac jöjjön létre, és a két ország koordinálja ipar- és mezőgazdasági politikáját is.

Oroszország már régóta szorgalmazza a pénzrendszer teljes egységesítését is – ami az orosz rubel fehéroroszországi bevezetését is jelentené – ám Putyin szerint erről még nem született végleges megállapodás.

AFP / BELARUSIAN PRESIDENCY PRESS OFFI

A szabotőr kudarca

A politikai integráció mélyítéséről nem egyeztek meg a találkozón, a gazdaság egységesítése viszont komoly mértékben nyesi meg Fehéroroszország szuverenitását. A két állam a Szovjetunió 1991-es széthullása után öt évvel, 1996-ban állapodott meg Oroszország és Fehéroroszország államközösségének létrehozásáról, és 1999-ben született meg a szövetségi állam megalkotásáról szóló egyezmény, ám Lukasenka egészen mostanáig eredményesen szabotálta a valóban szoros együttműködést.

Bár a két ország határa könnyen átjárható, s az orosz gazdasági szereplők fontos szerepet játszanak az országban, Fehéroroszország sok mindent megőrzött a szovjet múltból, és meghatározó maradt az állami tulajdon. Lukasenka néhány évvel ezelőtt távolodni is kezdett Moszkvától, és javulni kezdtek a rezsim és a Nyugat közötti kapcsolatok, amit az is jelzett, hogy az EU fokozatosan feloldotta a Fehéroroszország elleni korábbi szankciókat.

A moszkvai viszonyban újabb változást, Lukasenka kompromisszumképességének látványos növekedését Putyin felé az okozta, hogy a 2020. augusztusi – nagy valószínűséggel elcsalt, Lukasenka nyolcvanszázalékos győzelmi arányát hozó – elnökválasztás után országos tiltakozóhullám alakult ki, és a minszki rezsim olyan durván fojtotta el a tüntetéseket, hogy bezárult a nyugati integráció felé vezető út. Az USA és az EU több körben is újabb büntetőintézkedéseket hozott a Lukasenka-rezsim ellen, a legsúlyosabbak azt követően léptek életbe, hogy májusban a fehérorosz hatóságok minszki leszállásra kényszerítették a Ryanair egyik gépét, és őrizetbe vették a fedélzeten tartózkodó fehérérosz ellenzéki aktivistát, Roman Prataszevicset. A légikalózkodásnak minősített eset után a nyugati légitársaságok beszüntették minszki járataikat, és szankciókkal sújtották a fehérorosz exportot is.

MTI / EPA

A hintapolitika vége

Lukasenka így már csak Putyinra számíthat – Moszkva például a tüntetések idején titkosszolgálati ügynökökkel, a távozó fehérorosz újságírókat váltó orosz újságírókkal, valamint hitelekkel a segítette a minszki vezetést –, és mivel ezt Oroszországban is tudják, meg is kérik a támogatás árát. Ez pedig hivatalosan az integráció mélyítése, a valóságban pedig Fehéroroszország bekebelezésének a megindítása.

Valószínűleg a Kreml – legalábbis egyelőre – nem fog ragaszkodni a szövetségi egyezmény átírásához, ám a gyakorlatban aligha lehet megakadályozni a fehérorosz szuverenitás fokozatos felszámolását. Lukasenkának nem maradt ugyanis aduja, addig marad hatalomban, amíg azt Moszkvában szükségszerűnek tartják. A HVG értesülései szerint egyébként már keresik is az utódját, a lényeg az, hogy az új fehérorosz vezető is teljesen lojális legyen Oroszországhoz. Fehéroroszország ugyanis védelmi szempontból is elsőrendű fontosságú: ahogy romlik a Nyugat és a Kreml viszonya, úgy aggódnak egyre jobban Moszkvában amiatt, hogy a nyugati szomszéd „eleste” esetén a NATO Moszkvától pár száz kilométeres távolságra vethetné meg a lábát.

Lukasenka leváltása – úgy, hogy az 1994 óta folyamatosan hivatalban lévő egykori állami gazdasági elnök megőrizhesse az arcát – valószínűleg jövőre történik meg, miután jóváhagyják a már a parlament előtt lévő alkotmánymódosítást, és új elnökválasztást írnak ki: a megméretésen valószínűleg már nem indul a hazájában már népszerűtlen politikus.

AFP

Menekültjátékok

Az orosz–fehérorosz együttműködésnek a Nyugatot közvetlenül érintő hatása is van. Fehéroroszország – válaszként a nyugati szankciókra – Irakból „importált” menekültekkel árasztotta el két balti szomszédját, Litvániát és Lettországot, valamint a tőle nyugatra fekvő Lengyelországot. Lukasenka – aki májusban egy beszédben közölte, eddig visszatartotta a drogokat és a migránsokat, most viszont a Nyugat fogja megenni a kábítószert és hajkurászni a migránsokat – aligha cselekedhetett Moszkva jóváhagyása nélkül. Erre utal az is, hogy néhány héttel ezelőtt Lukasenka és Putyin állítólag arról egyezett meg, hogy amennyiben tömegesen érkeznének menekültek Afganisztánból Oroszországba, akkor Moszkva átvezényli őket Fehéroroszországba, ahonnan a Nyugat felé terelnék tovább az érkezőket.