Tavaly 48 százalékkal, tehát 22 millió euróval esett a külpiacon tevékenykedő magyar labdarúgók értéke, amit tovább tetéz, hogy 2013-ban nem volt egyetlen 500 ezer eurót meghaladó magyar játékostranszfer sem. A bajnokságok játékosainak összérték-rangsorában pedig a magyar bajnokság 104 millió euróval továbbra is az európai rangsor hátsó felében kullog, olyan országok előznek meg minket, mint Szerbia, Ausztria, vagy éppen Bulgária – derül ki a Sportgazdasági Nagyító 2013 című helyzetképből, melyet szerdán mutatott be Muszbek Mihály sportközgazdász. A sajtó ugyan röviden beszámolt az eseményről, de az elemzést érdemes alaposabban megismerni.

2013: a gyász éve

„A magyar futball egyrészt változatlanul nem képes nemzetközi szintű exportképes játékost kitermelni, másrészt az OTP Liga továbbra is nagy részben a kis tudású vagy levezető idegenlégiósok gyűjtőhelye” – jelentette ki  Muszbek Mihály, aki szerint ebből logikusan következne a külföldi játékosok számának drasztikus csökkenése.

A tavalyi az utóbbi két évtized egyik legeredménytelenebb éve volt, mind a válogatott, az utánpótlás, a kupacsapataink és az idegenlégiósaink szempontjából. Ráadásul a kudarcok akár további évekre gúzsba köthetik az amúgy is nehéz helyzetben lévő magyar labdarúgást. A kupacsapatok rossz szereplésének köszönhetően esett a magyar UEFA-koefficiens, így a jövőben nehezebb helyzetből indulnak a hazai bajnokságból európai kupában induló csapatok.

Az idegenlégiósaink és rossz nemzetközi teljesítményeknek köszönhetően pedig még kevésbé lesznek kelendőek a magyar játékosok, miközben már most sem jó a helyzet. „Anno Dárdai Pál, Gera Zoltán vagy Király Gábor sikeres külföldi szereplése, a többi magyar játékos helyzetét is javította, miközben mára a magyar játékosok a topligák kieső csapataiban sem tudnak helytállni, így egyáltalán nem keresettek” – jelentette ki a sportközgazdász.

Az akadémiákról se kerül ki eladható futballista

Az U19-es fiatalok szereplése a hazai Eb-n és az akadémiák átvilágítása sem ad okot bizakodásra, hogy ennél erősebb utánpótlás jön. Bár Muszbek Mihály az MLSZ honlapján, a honi labdarúgók számáról található adatokat az elemzésében kétkedve fogadta, előrelépésnek tekinti az igazolt labdarúgók számának növekedését a hazai utánpótlásban.

Ugyanakkor a kutatásból az is kiderül, hogy a végzett akadémisták, vagy az utolsó éves utánpótlás-korosztály (körülbelül 420 gyerek) 94 százaléka 21 éves koráig nem lesz meghatározó NB I.-es játékos, és csak hat százalékuk (mintegy 25 gyerek) fog tartósan, de legalább átmenetileg megélni a labdarúgásból, ráadásul döntően ezt is csak itthon. Tehát a belga Double Pass által megállapított tényt, mely szerint a jelenlegi akadémiai rendszerünk csak konzerválja a rossz struktúrákat, a Sportgazdasági Nagyító 2013 is alátámasztja.

Az akadémiai rendszer eddigi sikertelensége pénzügyileg is különösen fájó, ugyanis az akadémiai képzés a legdrágább utánpótlás-képzési rendszer, és a sportközgazdász szerint a szűk magyarországi piacon irreális a megtérülése. Muszbek Mihály számítása szerint ennél a képzési formánál 1 millió forint/ játékos/ év költséggel lehet számolni, ami négy darab, negyvenfős évfolyamra levetítve 160 millió forint minimum költséget jelent, ami sikertelen évfolyamoknál természetesen kumulálódik.

Egyre kevesebben kíváncsiak az NB I.-re

A 2013-as évi magyar bajnokság 3050 fős átlagos nézőszáma a sportközgazdász szerint bántóan alacsony szám, ha a velünk egy nívójú bajnokságok látogatószámához hasonlítjuk, pláne, ha ehhez hozzávesszük, hogy mindössze 882 forintos hazai jegyárátlag jött ki a kutatóknak. Egyértelműen úgy tűnik, hogy a hazai labdarúgás népszerűsége évről évre csökken. A kutatásban említett felmérés szerint a magyar futball társadalmi elutasítottsága közel 72 százalékos.

De nemcsak a nézők, hanem az üzleti alapú hirdetők körében is láthatóan csökkent a magyar bajnokság népszerűsége, miközben egyes adatokat nagyon nehéz megmagyarázni. „Rejtély, hogy a Videoton-pálya 3346 átlagnézője miért vonz 18-szor több hirdetői pénzt közel 1,9 milliárd forint értékben, mint a DVTK 5000 átlagnézője, ami csak 106 millió forint hirdetői pénzt mozgatott meg” – teszi fel elemzésében a jogos kérdést Muszbek Mihály. Ugyanis az OTP Ligában alig van olyan szponzor, aki azért hirdet, hogy több szolgáltatást adjon el, miközben egyre több a „kényszerhirdető”, akik vagy tulajdonosok, vagy a politika holdudvarából kerülnek ki, állítja az elemzés.

Csökkent a teljesítmény, de nőtt a veszteség, és több a tartozás

Talán az ilyen előzmények után már egyáltalán nem meglepő, hogy az elmúlt öt évben 10,2 milliárd, míg az elmúlt évben 4 milliárd veszteséget termelt a 16 csapatos NB I. Utóbbi év vesztesége ráadásul TAO és állami szponzor bevételek nélkül 8 milliárdra rúgna.

A magyar bajnokság csapatai az előző évben a 13, 8 milliárd bevétel mellett 17,8 milliárd forint költséget könyveltek el. Ráadásul a 13,8 milliárd forint bevételből, mindössze csak 8,1 milliárd forint (62 százalék) volt tényleges üzleti bevétel. Ebből következik, hogy az MLSZ gazdasági licensz és az UEFA fair play előírásai nem érvényesültek a csapatok gazdálkodásában. Muszbek Mihály szerint ennek a jövőben még komoly következményei lehetnek, ugyanis könnyen előfordulhat, hogy a szabályszegés miatt először egy olyan kis országgal mint amilyenek mi vagyunk, statuálnak példát.

Ha ez még nem lenne elég, az NB I.-ben a tartozások összértéke is nőtt. Míg 2011-ben csak nettó 2,1 milliárd forint volt a liga nettó adóssága, 2012-ben már 5,6 milliárd forint, ami 2013-ra 7 milliárd forintra nőtt. Utóbbi 10,8 milliárd forint összértékű tartozásból és vele szemben 1,8 milliárd forint követelésből és mindössze 2 milliárd forint likvid pénzből áll – derül ki a mérlegek alapján készült elemzésből.

Így állt elő az a furcsa, de nem éppen szerencsés helyzet, hogy a befektetési eszközként 11,2 milliárdra rúgó, játékosok játékjogát 10,8 milliárd hitelkötelezettség terheli, miközben a sportgazdasági szakember szerint tartós eszközt (játékjog), ideiglenes forrással (hitelkötelezettség) finanszírozni súlyos hiba.

Ezek után nem meglepő a következtetés, hogy a kluboknak továbbra sincs üzleti stratégiájuk, hogy milyen eszközökkel kívánják elérni a nemzetközi versenyképességi költségvetési szintet, miközben azt sem látják be, hogy a hazai bajnoki részvétel, átlagban klubonként nem igényel 1,2 milliárd kiadást. Tehát (miközben egyre több forrás áramlik a magyar labdarúgásba) sportgazdasági teljesítményben, jövedelmezőség és források tekintetében az elmúlt évekhez képest stagnálás tapasztalható – vonja le a következtetést a kutatás.

Ki fizeti mindezt?

A profi magyar labdarúgás kétszer annyit költ, mint amennyit piaci alapon megengedhetne, amit tovább tetéz, hogy a bevételek egyre nagyobb hányadát adja a nem piaci forrás: a tulajdonosok, az önkormányzatok és az állam évi 3-4 milliárd forintot tesz be az első osztályú klubok finanszírozásába. 2013-ban a központi költségvetésből 42 milliárd (stadionépítési projekteket is beleszámolva) érkezett a futballba, a TAO-ból 16,6 milliárd, míg az önkormányzatoktól 8-12 milliárd forint.

Muszbek Mihály szerint pozitív, ha a fejlesztési szakaszban és átmenetileg van állami forrás, azaz közpénz, ugyanakkor ezek a források nem normatív alapon, az esélyegyenlőségi elveket figyelembe véve, differenciáltan lettek elosztva. Így bár az elemzés konklúziója leszögezi, hogy közpénz alapú infrastruktúra területén előreléptünk, a verseny nem semleges, a pálya továbbra is lejt.