Bár sejtem, hogy most magamra haragítom a gourmet társadalom nagyobb részét, bevallom töredelmesen, éppenséggel nem tartoztam  a francia konyha nagy rajongói közé. Nekem túlságosan minimálnak, túlságosan sterilnek tűnt. A francia gasztronómia , az olaszhoz - nagy szerelmemhez - hasonlóan régióról régióra változik, és bizony sokkal ezerarcúbb, mint azt gondoltam. Amit viszont nem gondoltam: hogy éppen egy városszéli kis hely lesz az, ahol már élvezni is fogom a francia, pontosabban: a provence-i konyhát, és még csigát is hajlandó leszek a számba venni.

Itt valahogy minden izgalmas és ízes, mindenbe jut egy csöppnyi csavar, egy kis varázslat. A hely tulajdonosai, Szerdahelyi Gábor és Szerdahelyi Gabriella  sallangoktól mentes, otthonos vendéglátóhelyet hoztak létre, ahol a környezetben és a tányérokon egyaránt harmónia uralkodik. Igaz, a házaspárnak komoly tapasztalata volt a provence-i konyhát illetően, hiszen közel harminc évig működtették New Yorkban az ottani TOP 100 -as éttermi listába  is bekerült Le Refuge provence-i éttermet. Mikor hazaköltöztek, nem tervezték, hogy ismét a vendéglátásban tevékenykedjenek – de ahogy mondani szokás, a vér nem válik vízzé.

lucullus

A Café Provence már belépéskor megnyeri magának az embert. Nem túl nagy, de nagyon szerethető térbe érkezünk. Az étterem kialakításakor komoly hangsúlyt fektettek arra, hogy ne csak a felnőttek, hanem a legkisebbek is otthonosan érezzék magukat. Üdvözlésképpen rögtön megismerkedhetünk a hely védjegyévé vált „pöttyös” limonádéval, mely a ribizli szemektől nyeri el mókás megjelenését. Persze, aztán az este folyamán jobbnál jobb borok kísérték az ételeket.

A menüt amuse bouche vezette fel: egyetelen falat lazac rilette,amivel remekül indult az ételsor. A folytatásban a bistro egyik legkedveltebb fogásából, a tapas trió tálból kapunk egyet. Bár a kínálatban szerepel még házi füstölt libamell, provence-i pácolt feta és céklával-gyömbérrel marinált lazac is, mi a provence-i garnélát, a mediterrán tapenade-ot és a toulouse-i csigaragut kóstoltuk meg.

Egyik jobb volt, mint a másik. Az olivakrém az olajbogyó szerelmeseinek tuti befutója; a garnéla   remek ízesítésű, lényegretörő karakterű, kifogástalan frissességű.  A csiga elég problémás fogás, nem könnyen szeretteti meg magát. Nem így a Café Provence-ban. Klasszikus ízesítéssel, petrezselymesen, fokhagymásan kínálják a házi kenyerek mellé. A csigahús állaga tökéletes – akik még nem kóstolták a franciák kedvenc csemegéjét, azoknak érdemes itt kezdeni.

A főétel őszi szárnyas variáció savoyarde burgonyával és házi szilva-birsalma chutney-val. A variációban csirkemájjal töltött fürj, grillezett kacsamáj és rozéra sütött kacsamell kapott helyet. A húsimádók tobzódhattak. A savoyarde burgonya a klasszikus francia rakott burgonya zöldfűszerekkel bolondított változata, gazdag ízei remekül kísérték a szárnyasokat.

lucullus

Szintén nagyszerű volt a chutney – aki kételkedne házi eredetében, annak elég csak kitekinteni a kertbe, ahol roskadoznak a faágak a birsalmáktól. Hogy mégis itt volt az egyetlen gyengébb láncszem a menüben, csupán annak köszönhető,hogy a rengeteg húst jó lett volna sokkal több gyümölccsel kísérni, így egy picit nehéz volt az étel. Az ízekben és az állagokban azonban nem volt hiba – a kacsamáj iskolapélda.

A menüt klasszikus francia édességek zárták: Tarte Tatin, csokoládémousse és macaron. Ízlés kérdése, hogy túl édesek-e, mindenesetre érdemes megkóstolni bármelyiket.